Újabb egyetemen robbant ki gólyatábori botrány

Az intézmény vezetése elhatárolódott a történtektől.

2024. 08. 28. 23:07
A Pécsi Tudományegyetem épülete Fotó: Maurizo Fabbroni
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok cikk szólt arról az elmúlt napokban, hetekben, hogy milyen körülmények között, milyen megaláztatásokat elviselve táboroztak a leendő elsősök a BME VIK bodajki gólyatáborában. A sajtó felkapta az esetet, és nem meglepő, hogy ebbe a botránycunamiba belekeveredtek más egyetemek is, mint például a Pécsi Tudományegyetem – írja a Baranya Vármegyei Hírportál.

A lap szerint az esetről elsőként az Eduline adott tájékoztatást, ahol leírták, hogy egy olyan olvasói levél érkezett be hozzájuk, amelyhez csatolták a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának idei gólyatábori tájékoztatóját, amelyben állítólag egy sokak jóérzését sértő, nyomdafestéket nem tűrő csatakiáltás is szerepelt.

Nyilatkozott az egyik elsős is, aki elmondta, hogy ezt a csapat csatakiáltást egy pécsi nyilvános strandon is el kellett kiabálniuk kisgyermekes családok előtt, amit többen szóvá is tettek. A beszámolójában az is szerepelt, hogy az egyik este a szervezők bementek a lányok szobájába, ahol az erre felébredő vagy éppen lefekvéshez készülődő lányoknak cumisüvegből kellett alkoholt inniuk, amit videóra vettek, és ki is tettek a csoportba. 

Az Ön által hivatkozott gólyatábor kapcsán sem az egyetemhez, sem a szervező hallgatói önkormányzathoz nem érkezett hivatalos panasz vagy bejelentés. Ettől függetlenül az egyetem vezetése elhatárolódik az Ön által idézett csapatkiáltástól, és minden olyan mondattól, amely bárkit megsért az emberi méltóságában és méltatlan egy felsőoktatási intézményhez. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a szervezőktől kapott információk szerint a hallgatói önkormányzat a gólyatábor idejére kibérelte a strandot, és zártkörű rendezvényként nem engedtek be külsőst a helyszínre

– közölte a Pécsi Tudományegyetem a vármegyei lap megkeresésére.

Borítókép: A Pécsi Tudományegyetem épülete (Fotó: Maurizio Fabbroni)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.