Jobb vigyázni, magas a szamárköhögéssel fertőzöttek száma, de sok a nyugat-nílusi lázas beteg és a kanyarós is

Tavaly az év első nyolc hónapjában összesen egy ember betegedett meg, idén már több mint félezerre nőtt a szamárköhögéssel fertőzöttek száma.

2024. 09. 04. 9:17
Betegség
lllusztráció Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még mindig magas a szamárköhögéssel fertőzöttek száma, egy hét leforgása alatt összesen 64 esetet diagnosztizáltak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. A legfrissebb jelentés szerint minden korosztályból akadt bőven eset, csememők és nyugdíjasok is megbetegedtek. 

A rögzített adatok szerint amíg tavaly az év első nyolc hónapjában összesen egy ember betegedett meg, addig idén több mint félezerre nőtt a szamárköhögéssel fertőzöttek száma: augusztus 25-ig összesen 527-en betegedtek meg az egyébként védőoltással megelőzhető betegségben. 

A népegészségügyi központ éppen ezért továbbra is arra kéri a szülőket, hogy a csecsemő két hónapos koráig, amíg a védőoltást nem kapják meg, kerüljék a nyilvános és zsúfolt helyeket, ne fogadjanak látogatókat az újszülötthöz, de a várandósoknak is azt tanácsolják, hogy kérjenek emlékeztető oltást, mert az újszülöttet is védi.

A nyugat-nílusi láz és a kanyaró is felütötte a fejét

Más súlyos betegség is terjed Magyarországon, az NNGYK tájékoztatása szerint augusztus második felében, egy hét alatt tizenegy nyugat-nílus vírussal fertőzött beteget jelentettek, amely minden esetben hazai eredetű volt. Négy megbetegedést a fővárosból, két-két beteget Fejér és Pest, egy-egy beteget Győr-Moson-Sopron, Heves és Veszprém vármegyéből jelentettek, a tünetek súlyosak voltak, a fertőzés agyvelőgyulladást okozott.

Az NNGYK emlékeztet, az állatról emberre terjedő kór ismertetője, hogy enyhe tünetei mondhatni átlagosak, más vírusfertőzésekre is jellemzőek: a fejfájás, láz mellett végtagfájdalom, kötőhártya-gyulladás is előfordulhat, valamint a gyerekeknél kiütés is jelentkezhet. A legtöbb esetben kezelés nélkül meg lehet úszni. Egyes esetekben viszont súlyos szövődményeket okoz, agyhártya- és agyvelőgyulladást idézhet elő, valamint májgyulladás, szívgyulladás, hasnyálmirigy-gyulladás is kialakulhat a fertőzés nyomán. 

A friss esetekkel így 2024. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma harmincra nőtt, és mindegyik esetben itthon fertőződtek meg az érintettek. 

A betegek 63 százaléka férfi volt, és szinte kivétel nélkül mindenki idegrendszeri tünetekkel került kórházba.

A népegészségügyi szervezet két kanyaróval fertőzött beteget is rögzített, a tájékoztatás szerint két oltatlan, román állampolgár (egy 26 éves férfi és egy hétéves fiú) esetén igazolódott be a fertőződés, ezzel idén huszonötre nőtt a kanyaróval diagnosztizáltak száma.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.