„Bajban vagyunk, de veletek kimászhatunk belőle!” – hirdeti a Mérce.hu címlapja. A szélsőbaloldali feminista portál az olvasóihoz fordult segítségért, állításuk szerint idén további tízmillió forintnyi adományra lenne szükségük a működéshez.
Érdekesség, hogy ez az összeg nem sokkal kevesebb, mint a Mércét működtető Kettős Mérce Blog Egyesület vezető tisztségviselőjének éves bére.
A szervezet 2023-as beszámolója szerint az elnök 12,7 millió forintnyi bért kapott úgy, hogy 2022-ben még csak 3,1 millió forint volt a járandósága, ami egyetlen év alatt több mint négyszáz százalékos béremelés. Ez a tisztségviselő nem más, mint Papp Gáspár Benedek, aki 2020-ban vette át a szervezet vezetését Jámbor Andrástól. Papp Gáspár nevével először egy 2013-as, a diáktüntetésekről szóló Vasárnapi Hírek-cikkben találkoztunk. Akkoriban filozófiát hallgatott az ELTE-n, valamint a Humán Platform és a Hallgatói Hálózat aktivistája volt.