Magyar Péter visszautasította a vitát Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával – derül ki a Tisza Párt elnökének Facebook-bejegyzéséből.

Mint korábban beszámoltunk róla, a köztévé munkatársai csütörtök estére, a 48 perc című műsorba hívták meg a két politikust, hogy Magyarország aktuális helyzetéről beszélgessenek. A Tisza Párt arca most az árvízre hivatkozva mondta le a vitát, azt állítva, ő a gátakon fog homokzsákot pakolni. A 48 perc című műsor azonban csütörtökön este fél kilenckor kezdődne. Meglehetősen életszerűtlen, hogy Magyar Péterék sötétedés után is homokzsákokat pakolnának azon a néhány kritikus szakaszon, ahol a gátrendszereket ki kell egészíteni.
Magyar Péter a bejegyzése végén azonban már azt írja, hogy neki nem Orbán Balázzsal, hanem Orbán Viktorral lenne megbeszélnivalója. Fontos megjegyezni azt is, hogy Orbán Balázs korábban több ellenzéki politikussal is vitázott már, többek között Cseh Katalinnal és Fekete-Győr Andrással, s mindkettejükkel felmosta a padlót. Magyar Péter pedig nem először futamodik meg az éles vitahelyzet elől.
Magyar Péter megtiltotta a vitát
Magyar Péter korábban többször is panaszkodott, hogy nem hívják be stúdiókba vagy nem akarnak vele interjút készíteni, de amikor releváns kérdést kapott például a diszkóbotrányról, akkor elmenekült vagy propagandával vádolta a kérdezőt. Az az eset is emlékezetes, amikor az ATV-t vádolta azzal, hogy nem hívják a stúdióba, viszont amikor élő adásban ismertették vele, hogy hányszor hívták, és ő ennek ellenére egyszer sem ment el, Magyar Péter inkább felállt, és sértődötten elhagyta a stúdiót. A Tisza Párt politikusait ráadásul az augusztusi Tranzitra is meghívták, de Magyar Péter nem engedte el őket.
Nem Magyar Péter az első azonban, aki a nyilvános szereplés lehetőségének hiányát kifogásolja, később pedig megfutamodik.
A közmédia korábbi közleményében azt írta: a 2022. április 3-i választásoktól 2023. április 2-ig folyamatosan hívták, keresték a frakcióval rendelkező és nem rendelkező ellenzéki pártokat, volt baloldali miniszterelnököt, pártelnököket. Az időszak alatt összesen 6764 meghívást küldtek műsoraikba, ezekből összesen 161 alkalommal fogadták el a meghívást, 6603 esetben nem jelentek meg.