Orbán Viktor: Továbbra is csapadékmentes időjárásra számítunk, ez segíti a védekezést

A miniszterelnök úgy fogalmazott, csütörtökön dél körül tudja szögre akasztani a gumicsizmáját.

2024. 09. 20. 7:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A jó hír az, hogy az előrejelzések igazak voltak, az elmúlt két napban sehol nem hullott említésre méltó csapadék. Továbbra is csapadékmentes időjárásra számítunk, ez segíti a védekezést – mondta Orbán Viktor a péntek reggeli árvízi tájékoztatón.

 

Kibővített védekezés

A miniszterelnök kifejtette, tegnap 614 kilométer hosszúságban védekeztünk, most 754 kilométeren. Az első fokozatú védekezést 68 kilométeren növeltük meg, a harmadik fokozatút pedig újabb 114 kilométeren rendeltük el – tájékoztatott a kormányfő. 

Mint mondtam, minden előrejelzés stimmel, a legmagasabb vízszinteknél csak egy-két centiméteres eltérés van

– mondta. 

A vízügyi ágazatban tegnap ötven főt mozgósítottak, a katasztrófavédelemnél plusz hatszáz főt, a polgárőröknél 150 fő állt munkába. 

Orbán Viktor azt is elmondta, tegnap 6149 fő dolgozott, ami a hivatásosokat illeti, ez 321 fővel megemelt létszámot jelent. Az önkéntesek száma csökkent. Ennek nem az az oka, hogy az emberek kevésbé tartanák fontosnak a védekezést. A klasszikus fizikai munkákkal végeztek a miniszterelnök tájékoztatása szerint. Az árvízvédelmi telefonvonalon tegnap óta több mint négyszáz hívás érkezett. Csak a tegnapi nap során 311 ezer homokzsákot töltöttek meg, amely azt jelenti, hogy eddig 1 862 500 homokzsákot használtak fel a védekezésre, ismertette Orbán Viktor.

 

A miniszterelnök közölte a különböző települések árvízkészültségét

Pilismaróton 99 százalékos készültség van, a 11-es főút védekezésénél biztosították az alternatív közlekedési útvonalakat. Tahitótfalun, Leányfalun, Vácon és Kismaroson százszázalékos a készültség, és a Margit-szigeten is minden rendben.

Az operatív törzs ezentúl a Budapesttől délre eső területeket és azok védműveit is ellenőrzi Báta, Dunaszekcső, Baja településeken. Kisoroszin és Pócsmegyeren a miniszterelnök személyesen is ellenőrizte a készültséget. Kisorosziban védekezési tartalékot kellett lehelyezni, és jobban állnak, mint 2013-ban, Pócsmegyer is száz százalék közeli. A feladat most az, hogy a hétvégére is fenntartsák a készültséget. A kormányfő újságírói kérdésre elmondta: 

Magyar tulajdonság, hogy a baj összehozza az embereket.

Ez tapasztalatai szerint most is így van. Hozzátette: 

Nyugodtabbak az emberek, mint 2013-ban.

Ennek oka az, hogy azt tudják mondani az embereknek: nincs olyan veszély, amivel még nem találkoztunk volna. A helyzet komoly, de nincs szükség idegeskedésre. 

Ha mindenki helyén marad a hétvégén is, akkor nem lesz baj

 – mondta a miniszterelnök. A kormányfő szerint társadalmi értelemben erősebbek leszünk az árvíz után, mint előtte voltunk, feltételezve, hogy nem követünk el valami váratlan hibát. A miniszterelnök azt mondta, csütörtökön dél körül tudja szögre akasztani a gumicsizmáját, akkor már azt lehet mondani a jelenlegi számítások szerint, hogy nagyobb baj nem történhet. A váci és kismarosi mobilgát megépülésének elmaradása kapcsán a miniszterelnök elmondta, szakmai vita folyt arról, hogy ideiglenes vagy állandó védvonal épüljön-e ki, amelyet az árvíz után rendezni fognak. Kiemelte, az esztergomi védvonalat kiépítése közben érte el a víz, de a város így is ki fogja védeni az árvizet.

Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatott az árvízzel kapcsolatos jelenlegi helyzetről péntek reggel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.