Már nyolc újszülöttnél alkalmazták sikeresen a műtüdőkezelést

Sulyok Tamás köztársasági elnök látogatást tett a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján.

Forrás: MTI2024. 10. 17. 16:31
SULYOK Tamás
Fotó: Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az egészség minden ember és minden társadalom életében meghatározó alapérték – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján tett látogatásán. A köztársasági elnök abból az alkalomból kereste fel az intézményt, hogy az egyetem egy éve indította el az újszülötteknél alkalmazott műtüdőkezeléseket.

Mint mondta, az egészségügy nem csupán lélekből jövő, de egyszerre nagyon fontos stratégiai kérdés, és egy nemzet egészségi állapota annak egészére kihat.

Számomra mint államfő számára kiemelten fontosak orvosaink, egészségügyi intézményeink, mint nagyszülő és szülő számára igen fontos a gyermekgyógyászat

 – fogalmazott. Hozzátette: amikor egy orvos meggyógyít egy gyermeket, az egész családot gyógyítja, és a gyermekek gyógyulásával a nemzet is gyógyul. Mindez – tette hozzá az államfő – még nemesebbé teszi az orvosok szakmai és empatikus munkáját. Kiemelte:

a 21. század számtalan mentális és fizikai kihívásával először a gyermekek találkoznak, az egészségügyben dolgozók értük és mindannyiunkért dolgoznak, amiért köszönet jár.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt: nincs nemesebb, felemelőbb pillanat, mint egy új élet világrajövetele, azonban vannak újszülöttek, akik túl korán vagy valamilyen rendellenességgel, betegséggel születnek.

Magyarországon évente 15-20 újszülött szenved olyan súlyos tüdőbetegségben, amelyen csak a műtüdőkezeléssel (ECMO) tudnak segíteni

– tette hozzá. Felelevenítette, hogy az egyetem egy évvel ezelőtt indította el az újszülöttek műtüdőprogramját, ez idő alatt mind a nyolc újszülöttnél sikeresen alkalmazták ezt az eljárást. Merkely Béla kiemelte: ez nem sikerülhetett volna az itt dolgozó orvosok felkészültsége, áldozatvállalása és együttműködése nélkül. A program sikere a gondos előkészítés mellett sok szakma együttműködését igényli. Az ellátásban többek között intenzív terápiás nővérek, aneszteziológusok, neonatológusok, gyermekkardiológusok, infektológusok, gyógyszerészek is részt vesznek. Merkely Béla kiemelte:

az eddigi sikeres műtüdőprogram arra bátorítja a klinikát, hogy a jövőben országos hatáskörben lássa el ezt a feladatot.

Szász Barbara, az újszülötteknél alkalmazott műtüdőprogram vezetője elmondta: a műtüdő testen kívüli lélegeztető, keringéstámogató, a tüdő funkcióját helyettesítő eszköz.

– A műtüdőt kritikus, életveszélyes állapotú újszülötteknél alkalmazzák, akiknek a tüdeje nem képes ellátni feladatát – mondta. Eddig a világon százezer ember részesült ECMO-kezelésben, 34 százalékuk újszülött volt. A klinikán egyelőre egy műtüdőgép áll rendelkezésre, azonban Szász Barbara elmondása szerint szeretnék az eszközparkot bővíteni az esetlegesen „torlódó esetek” ellátására is.

Borítókép: Csecsemő a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.