A szakember kifejtette, a gyász folyamatát mindig megakasztja, ha egy eltűnésről van szó, vagy olyan bűncselekmény történik, amire nincs magyarázat, vagy a hatósági eljárás nem vezet sehova, nincs valódi nyom és válasz a kérdésekre. Most, hogy az igazság kiderült, segíthet a lezárásban, de ez nem jelent valódi megnyugvást általában az áldozatok hozzátartozóinak.

Szabadon távozhatott a gyilkos, aki még panaszkodik is
Till Tamás esetével idén nyáron, június 11-én kezdtek el ismét foglalkozni, amikor jelzés érkezett a rendőrséghez, hogy a volt bajai gyermekotthon egyik lakója pénzért vagy fenyegetés miatt segített egy holttest elásásában. Az elmúlt hónapokban kiderült, az ügy szövevényesebb, mint azt sejteni vélték, már csak amiatt is, mert a rendőrség az augusztusi sajtótájékoztatón még V. Józsefet, a tanya tulajdonosát gyanúsította gyilkossággal, míg K. Róbertet – akit korábban K. Péternek neveztek –, azzal, hogy segített elásni Till Tamás holttestét és a hallgatásáért kétszázezer forintot kaphatott. A rendőrség kedden tartott sajtótájékoztatóján azonban kiderült, nem minden az, aminek látszik.
Till Tamás gyilkosa a cselekmény idején tizenhat éves magyar állampolgár volt
– ismertette a nyomozás egyik fontos részletét Bogdány Gyula rendőr alezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
Hozzáfűzte, hogy az elmúlt négy hónapban 43 embert hallgattak ki az ügyben, rengeteg szakértővel dolgoztak együtt, Till Tamás földi maradványain borda-, koponya-, és csigolyatörést is találtak. „A történtek kimerítik a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés fogalmát” – fűzte hozzá Petőfi Attila rendőr vezérőrnagy, főkapitányi biztos.
A rendőrség beszámolójából kiderült, hogy a hatóságoknak feltűnt, hogy az eddigi információikkal ellentétben senki nem erősítette meg, hogy K. Róbert barátságban lett volna F. Jánossal, ahogy azt sem, hogy mindketten dolgoztak V. József tanyáján. A rendőrség gyanúja beigazolódott, mert K. Róbert valóban nem dolgozott az építkezésen, így ő a korábbi gyanúval ellentétben nem is segédkezhetett a kisfiú holttestének elásásában.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!