– A tegnapi kommentek között megosztott információk segítségével megvan a bizonyos 106-os kulcshoz tartozó hotel, ahol a hét ember sérülésével járó budapesti autóbaleset okozója megszállt. A szobát kollégáink azóta átkutatták, amely további információval szolgált a nyomozáshoz – írták a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-bejegyzésében, majd hozzátették:
A BRFK közlekedési rendőrei továbbra is keresik a 23 éves Tiganciuc Calin moldáv állampolgárt, aki ellen elfogatóparancs van érvényben.
A felkutatásáért a rendőrök mindent megtesznek, és ahogy a Ferihegyi úti halálos baleset okozója esetében, most is el fogják kapni a baleset helyszínéről elmenekülő férfit! Még egyszer köszönik a segítséget és azt is, hogyha bármilyen hasznos információja van valakinek, akkor azt megosztják a rendőrséggel.
Ilyen esetben kérik, hogy akár a névtelenség megőrzése mellett tegyenek bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.
Ez azért fontos, mert bár követik a kommentfolyamot, de az egyes Facebook-bejegyzések alatt összegyűlt, akár ezres nagyságrendű hozzászólás mellett elveszhetnek a fontosabb információk – hangsúlyozták.