Egy VIII. kerületi kisebb lakást ad bérbe Cseh Katalin, derült ki a Momentum új képviselőjének leadott vagyonnyilatkozatából. Emlékezetes, az Európai Parlamentből kipottyanó Cseh Katalin a Momentum egykori elnökét, Fekete-Győr Andrást váltotta a magyar parlamentben 2024 végén, mert utóbbit a bíróság jogerősen elítélte. Az új képviselő akkor is leadta a vagyonnyilatkozatát, ehhez képest vagyoni helyzete nem igazán változott. Továbbra is egy 2021-es évjáratú Volkswagen Golfot hajt, lakbérként pedig 200 ezer forint alatti összeget szed be.

Cseh Katalin fizetése némiképp csökkent, hiszen EP-képviselőként majd 5 millió forintot keresett, itthon „csak” bruttó 1,2 millió körüli összeget vihet haza. Az ingatlant, ahol a képviselőnő lakik, az új szabályok alapján nem szükséges feltüntetni a vagyonnyilatkozatban.
Három városban is lakhatna egyszerre Gurmai Zita
Stabil a vagyoni helyzete az MSZP politikusának, Gurmai Zitának (borítóképünkön). A korábban EP-képviselőként is tevékenykedő Gurmai Brüsszelben, Budapesten (II. kerület, XI. kerület) és Tatabányán is rendelkezik ingatlannal. A II. kerületi 103 m²-es lakást 2009-ben vásárolta, míg a brüsszeli 97 m²-es lakrészt 2004-ben. Tatabányán már csak egy kisebb, 53 m²-es lakásra ruházott be, 2022-ben, amikor ott szeretett volna indulni a választáson, de még az ellenzéki előválasztás során elhasalt. A képviselőnő akár az összes lakásában is lakhatna egyszerre, vagyonbevallása szerint nincs ingatlankiadásból származó bevétele.
Gurmai Zita nagyjából 6 millió forint és 80 ezer euró névértéken birtokol értékpapírokat, ezek között vannak nyugdíjpénztári befizetések is. Azt nem tudni, hogy a boldog nyugdíjasévek mikor köszöntenek rá az MSZP 59 éves, sok pozíciót megjárt politikusára, de országgyűlési képviselőként jelenleg is bruttó 3 millió forint fölött visz haza.
Kilencmilliós nyugdíj-megtakarítással készül a nyugdíjaséveire Gy. Németh Erzsébet
Lovasberényben szántóföldje van, Balatonakalin pedig nyaralója Gy. Németh Erzsébetnek. Az egykori MSZP-s, ma már DK-s politikus is sok pozíciót betöltött már, legutóbb 2022-ben lett országgyűlési képviselő. Előtte Karácsony Gergely főpolgármester helyettese volt, már azzal is jól keresett, vagyonbevallása szerint 1–5 millió forint között. Jelenleg parlamenti képviselőként 2,4 millió forintot visz haza.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!