Nem kell tartani
Nemcsak szóban, de tettekben is megnyilvánult a baloldali ellenzék, mivel az utolsó percig támadták a kvótanépszavazást, amit a kormány 2016-ban írt ki. A referendum eredménye szerint a szavazók 98 százaléka elutasította a kötelező betelepítési kvótát, a kormány alkotmánymódosítást kezdeményezett ennek érvényesítésére. Ezt az ellenzék megakadályozta: az MSZP és a DK mellett a Jobbik is leszavazta. Később is számtalanszor állt ki a baloldal a migráció mellett. Dobrev Klára 2019-ben azt mondta, hogy a bevándorlás egy zseniális kommunikációs trükk, de Orbán Viktor az ufók ellen is lázíthatna, annyira átmosták már a magyarok agyát. De azt is mondta, hogy
a migrációtól egyáltalán nem kell tartani, mert az nem is létezik.
Később a baloldali képviselők pedig az Európai Parlamentben támogatták a migránskvótát. Azonban Gyurcsány Ferenc pártja szerint szó sem volt arról, hogy az unió vezetése szétosztaná a migránsokat a tagállamok között, és a jövőben sem lesz kötelező betelepítési kvóta. Rónai Sándor, a DK akkori EP-képviselője 2023-ban úgy fogalmazott, hogy kötelező betelepítési kvóta nincs és nem is lesz, hiába riogat ezzel a Fidesz.
A sokszínűség záloga
A régi baloldalhoz hasonlóan
Magyar Péter és a Tisza Párt is többször hitet tett a migráció mellett.
Pósfai Gábor, a párt új operatív igazgatója, a Decathlon sportáruház osztrák egységének vezetője már évekkel ezelőtt is a migráció hatásait dicsőítette. – Bécset sokszor választották meg a világ legélhetőbb városának, szuper hely, valóban nemzetiségek szempontjából sokszínűbb, mint Budapest, de messze nem arról van szó, hogy rettegni kellene – fogalmazott Pósfai, amikor 2018-ban a 24.hu-nak adott interjújában arról kérdezték, nem fél-e attól, hogy a migránsok Iszlámábádot csinálnak Bécsből.
Magyar Péter emberei az EP-ben is támogatták a migrációt, amikor megszavazták azt a paktumot, amely bevándorlókat telepítene hazánkba.
A Tisza Párt az Európai Parlamentben a 2025-ös uniós költségvetésnél megszavazta, hogy 25 millió euróval többet kapjon az a migrációs paktum, amely a bevándorlók elosztását és betelepítését akarja ránk erőltetni, és pénzbüntetést kapnak azok az országok, amelyek ezt nem hajtják végre. Sőt a párt egyik képviselője, Lakos Eszter azt is elmondta, hogy Magyarországnak szót kell fogadnia, és ki kellene fizetnie a Brüsszel által kiszabott brutális migrációs bírságot. Dávid Dóra, a Tisza Párt EP-képviselője egy interjúban egyértelművé tette, hogy nem véletlenül szavazták meg a migrációs paktumot. Magyar Péter kollégája a multikulturális társadalmat méltatta, és kijelentette: – A hozzáálláson kell változtatni, hogy ne rekesszünk ki senkit, fogadjunk be mindenkit.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!