– Milyen csontvázak hullottak ki eddig a USAID szekrényéből, különös tekintettel a magyarországi érintettségekre?
– Még csak az első csontvázak hullottak ki, hiszen évtizedekre nyúlik vissza a USAID története. Ez úgy indult, hogy a világ leggazdagabb állama működtetett egy segélyezési rendszert egy sor nemes feladattal. Aztán kiderült, hogy a válságövezetek és az emberi létezés szempontjából valóban megsegítendő közösségek segélyezése a szervezet működésének csupán 10-15 százalékára zsugorodott. A USAID ideológiai ostorként és az olyan globalista célkitűzések eszközeként kezdett el szolgálni, mint a woke, az LMBTQ-propaganda, a politikai jobboldal lejáratása, a politikai instabilitás elérése és az ezek ellen fellépő kormányok megbuktatása.
– Hová lettek a USAID-be tolt pénzek?
– Az elmúlt évtizedben százmilliárdok tűntek el, melyből csak az utóbbi egy-két évben egyes hazai civil szervezetek, a „független sajtó” és valószínűleg politikai aktorok dollármilliókat kaptak. A USAID csupán egyike volt a hálózat pénzügyi forrásainak, ugyanis összefonódott a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) és más alapítványok által osztott forrásokkal. Amikor az idősebbik Soros elkezdett kivonulni a döntéshozatalból, 18 milliárd dollárt utalt a saját személyes vagyonából az OSF számlájára. Sok feltáró munkát kell még elvégezni, de az már egyértelmű, hogy ez a forráselosztás egybeolvadt az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) finanszírozási forrásaival.
Az Európai Unió büdzséjében több mint háromszorosára növelték az NGO-k támogatását a jelenlegi pénzügyi ciklus idején. Nem kétséges tehát, hogy az európai pénzek felhasználását is meg kell vizsgálni.
– Mennyire helytálló az a vélekedés, miszerint a USAID kiesésével a külső szereplők Brüsszelbe helyezik át a székhelyüket?
– Az elmúlt 15 évben azt láttuk, hogy az európai intézmények egyre markánsabban terjeszkednek túl az eredeti feladataikon. Látványos volt a Soros György-féle birodalom összefonódása az EB-vel és az EP-vel. Ebben még csak nem is európai érdekek jelentek meg, hanem olyan globalista elemek, amelyek pénzügyi, gazdasági, kulturális és ideológiai értelemben igyekeznek új irányt adni az EU működésének.
Az EB és az EP fittyet hány az írott európai jogszabályokra, hiszen jól látható, hogy rájuk nem vonatkoznak a jogállamiság keretei.
Ehhez olyan partnereket keresnek, akik képesek és hajlandók a közvéleményt befolyásolni, melynek egyik ékes bizonyítéka a Timmermans-féle zöldátállás lebukása. Ez még mindig csak a jéghegy csúcsa, hiszen a részletek és a finanszírozási háló felderítésével újabb csontvázak fognak kidőlni.