Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, miután szombaton meghalt egy hétéves kislány a Palatinuson – tudta meg a BorsOnline a rendőrségtől.
Gyermekhalál a Palatinuson: eljárást indított a rendőrség
Szombaton tragédia történt a budapesti strandon.

A portálnak egy szemtanú azt mondta, végignézte az esetet. Ő azt látta, hogy amikor megérkeztek a strandra, a nő a gyermeket átöltöztette bikinibe, de ő ruhában maradt. Látta, hogy a kislány önfeledten játszott a gyermekmedencében, azán eltűnt a szeme elől, de semmi rosszat nem gondolt, inkább a családját figyelte. Később arra lett figyelmes, hogy egy fürdőző kivitte a partra és a kőre fektette a gyermeket. Sokan próbáltak segíteni, miután a mentők megérkeztek,
egy csővel megpróbálták a gyermek tüdejéből a vizet kiszívni, ez sem segített.
További Belföld híreink
A helyszínen levők felfigyeltek az anya különös viselkedésére is. A nő állítólag rezignáltan állt a közelben, aztán leült a medencét szegélyező kőre. Volt, aki próbált vele beszélni, de nem tudott válaszolni a kérdésekre. Miközben próbálták újraéleszteni a gyermeket, egy ideig ott volt, majd elsétált. Néha visszatért, közben ordibált is azokkal, akikről azt gondolta, hogy videót vagy fotót készítenek a helyszínen. Az ügy előzményeiről korábban a Magyar Nemzet is beszámolt, erről ide kattintva olvashat részletesebben.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Semjén Zsolt: Az álhírbotrány felépített konstrukció, melynek célja a kormány megingatása + videó
Megcáfolta az ellene felhozott vádaskodásokat a miniszterelnök-helyettes.

Ruszin-Szendi Romulusz fenyegetőzésbe kezdett, kiakadt Magyar Péter bejegyzése után + videó
A bukott vezérkari főnöknek nem tetszik, hogy lebuktak a Tisza-adóval.

Puzsér a nyugdíjasok halálában látja a Tisza Párt győzelmének esélyét + videó
Nem ez az első alkalom, hogy Tisza-közeli megszólalók a nyugdíjasok halálára spekulálnak.

Ezek nem Magyar Péter hetei, sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből + videó
A pártelnöknek már papírja van arról, hogy adóemelésre készül, hiába próbálja tagadni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk