Működésbe lendültek a hálózati média hazai szereplői
Konkrét példát is említ az elemzés, méghozzá a brüsszeli szócső, a Politico nevű portál egyik cikkét. Ez annak bizonyítására készült, hogy Magyarország haszonszerzésből nem akar lemondani az orosz energiahordozókról.
A narratíva kialakításához a hazai sajtó a USAID-botrányban lelepleződött Politico közvetítésével kapott tartalmi támogatást – állapította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
„Magyarországnak és Szlovákiának bőven lenne lehetősége arra, hogy elszakadjon az orosz kőolajtól, de a szankciók alóli kivételek miatt a mostani helyzet jelentős profitot termel mindkét országnak – olvasható abban az elemzésben, amelyet a demokráciakutatással foglalkozó Center for the Study of Democracy (CSD) és a környezet védelemre fókuszáló Centre for Research on Energy and Clean Air (CREA) készített” – írta a kompromittálódott lapra hivatkozva a háborús narratívákat közvetítő sajtó. A „kutatás” a hálózati média magyar szereplőinél egységesen címlapra került, de a hivatkozott szervezetről a nevén kívül semmit nem közöltek a lapok – emlékeztetett a hivatal elemzése. Hozzáfűzték, hogy a CSD már csak finanszírozói miatt sem nevezhető független szervezetnek. A CSD fő támogatója és megbízója az Európai Bizottság, és feltűnik mögötte a transzatlanti nyomásgyakorló hálózat jól ismert koordinátora, az amerikai National Endowment for Democracy is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!