– A kommunisták soha nem akartak jóban lenni a magyar emberekkel, ahogy a nyilaskeresztesek sem, sőt általában a kifelé kacsintó hazai politikusaink és politikai erőink egyike sem – mondta Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese, amikor megemlékeztek a Kossuth téri sortűz áldozatairól. Hozzátette: ezeket a politikusokat a nagy eszmék megvalósításában és világmegváltó törekvéseikben csak zavarták a magyar emberek.

– Október 25-ben sűrűsödik össze az, amit a mi kommunistáink gondoltak és gondolnak rólunk: egy jól átlátható, szimbolikus térre összegyülekező vagy éppen összetömörített, békés emberek lemészárlása – mondta.
Olyan embereké, akik ugyan békések, nincsenek felfegyverezve, de világosan tudják, hogy mit akarnak és mit nem akarnak. Tudták, hogy nem akarnak idegen megszállás alatt élni.
– emelte ki Máthé Áron. Azzal folytatta: a magyar történelemben számos tragikus eseményre emlékezhetünk. Október 25-re azért kell emlékezni, mert világosan megmutatja a különbséget, hogy ki hol állt a 20. század második felének magyar történelmében.
A Kossuth téren 1956. október 25-én eldördült sortűzben meggyilkolt és megsebesített áldozatokra emlékezve koszorút helyezett el az emlékhelyen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Sömjéni László Géza, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke és Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese.



















