A nemzetközi nagytőke választást akar nyerni
Kedden Egerben folytatódott Orbán Viktor országjárása. A kormányfő a hatalmas tömegnek elmondta, hogy szeret Egerbe jönni, ha pedig itt találkoznak, abból általában győzelem szokott kikerekedni.
Eger városa a győzelem szimbóluma, és győzni fogunk az április 12-i választáson
– húzta alá.
Ahogy Kaposváron, úgy Egerben is részletesen beszélt a miniszterelnök a háború jelentette veszélyről.
Ha nyomás van, akkor tudni kell nemet mondani. Olyan kormányt kell választani, ami már bizonyított és tud nemet mondani
– jelentette ki a miniszterelnök.
A kormányfő az elmúlt másfél évtized eredményeire is kitért, majd megjegyezte, hogy olyan adórendszert vezettek be, amivel a nagy nemzetközi vállalatoknak az extraprofit egy részét be kell fizetnie a magyar költségvetésbe. Mint mondta, az elmúlt 15 évben a nagy nemzetközi cégektől 15 ezer milliárd forintot vett el és adott oda a magyar családoknak, nyugdíjasoknak és dolgozóknak.
A nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje a választást, és visszaszerezzék azt a pénzt, amit a magyar embereknek adtunk
– fogalmazott.
Mint jelezte, nem fogják engedni, hogy leválasszák Magyarországot az olcsó orosz olajról, amit a Mol hoz be, hogy helyette a Shell drága üzemanyagát kelljen választani.
Nem adjuk oda a nagy nemzeti cégeinket a nyugati cégeknek. Akkor sem, ha az egész Tisza a feje tetejére áll
– tette hozzá.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!