Beadványaink alapján 639 esetben állapítottak meg választási jogsértést, emellett 74 rendőrségi feljelentés van folyamatban – mondta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője vasárnap Vácon, hangsúlyozva: „feladatunk, hogy közösen fellépjünk a Tiszához köthető választási csaláskísérletek ellen”.

A képviselő, miután leadta szavazatát, úgy nyilatkozott: minden egyes, a Fideszre leadott szavazat egyben a hazaszeretet szavazata is. Az elmúlt évtizedek legfontosabb választása a mai, „most tudunk kiállni a békéért és azért, hogy a magyarok jövőjéről a magyarok dönthessenek, ne pedig mások nélkülünk” – mondta.
Mindenkit arra kérünk, hogy ha szabálytalanságot vagy a szabálytalanság gyanúját észleli, akkor tegyen bejelentést a Fidesz Demokrácia Központjában
– hangsúlyozta Dömötör Csaba.
A kormánypárti politikus arról is beszélt, hogy ezek a jogsértések és feljelentések különböző eseteket jelentenek: „tiszás jelöltek szavazatokat vásárolhattak, vállalati vezetők kötelezővé tették, hogy a Tiszára kell szavazni”, más bejelentések pedig megtévesztő kampányokat érintenek, például felhívásokat olyan szavazásra, amely érvénytelen szavazatot jelent a választó tudta nélkül. Arra is volt példa, hogy egy idősebb állampolgár személyi igazolványát fiatalabb rokona elrejtette, hogy ne tudjon szavazni – tette hozzá.
Úgy látja,
ezen esetek túlnyomó többsége a Tiszához köthető, „csalást kiáltanak, közben ők valósítják meg azokat”.
A képviselő köszönetet mondott minden magyar embernek, aki él választójogával, és azoknak is, akik részt vesznek a választás lebonyolításában.
Egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy egy hangfelvétel Ruszin-Szendi Romuluszt állítólagos szavazatvásárlással hozta összefüggésbe, Dömötör Csaba elmondta: „a Tisza azzal vádol másokat, amit ő maga követ el”. A Demokrácia Központ foglalkozott ezzel az esettel, a Fidesz feljelentést is tett, ugyanis ez törvénytelenség – közölte.
Ha bármilyen szabálytalanságot, vagy a választás tisztaságát befolyásoló eseményt észlelnek akár a választás napján, akár az azt megelőző napon, akkor azt jelezzék a Demokrácia Központnak a következő két elérhetőség egyikén: [email protected] email címen vagy a 06 20/4440445-ös telefonszámon.

Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Hatlaczki Balázs)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!