Orbán Viktor a várható választási eredmények kapcsán azt mondta: lehet mondani mindenfélét, de a választók fognak dönteni. Eddig többször lepődött meg pozitívan, mint negatívan – tette hozzá. – Ez egy nyílt verseny, amíg az emberek nem szavaztak, nyitva van. Amikor lezárták az urnákat, megismerjük az eredményt – jegyezte meg.
Beszámolt róla, hogy az előttünk álló válságok kivédésének forgatókönyvein dolgozik, azon, hogyan tudják megvédeni a rezsicsökkentést és megakadályozni, hogy ne emelkedjen az élelmiszerek ára.
A következő ciklusban a válságok elhárítása a fő feladat. Orbán Viktor úgy látja,
egész Európa egy energia- és pénzügyi válság felé tart, és az a cél, hogy Magyarország nagyobb veszteségek nélkül át tudja ezt vészelni.
Az egészségügy és oktatás helyzetét érintő kritikákra rátérve azt mondta: ezekre a területekre soha nem lehet elég pénzt fordítani. Sok pénzt fordítottak rá, és inkább jól, mint rosszul. Több mint 900 kórházat és több mint 600 orvosi rendelőt újítottak meg. Az oktatásban, főleg Pest vármegyében vannak iskolaépítési gondok, de Dunakesziben szép munkát végeztek, és érdemes megemlíteni az orvosok és a pedagógusok béremelését is – tette hozzá.
Brüsszelnek meg kell állapodnia Magyarországgal
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem szeretné azt állítani, hogy a kormányzati tudás csak számára elérhető. Ez megszerezhető tudás, de
a helyzet ma az, hogy a kormánypártnak van tapasztalata, az ellenfélnek viszont nincs
– állapította meg. A kormányfő nemzetközi példákat felhozva emlékeztetett: az európai patrióták nagy része már regionális vagy nemzeti szinten gyűjtött össze tapasztalatot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!