Eddig a politikai elit választott
A miniszterelnök ezt követően arra kérte a kormánypárti frakciót, hogy tartsa szem előtt a köztársasági elnök megválasztásakor az intézmény függetlenségét.
Két hét híján 36 évvel ezelőtt választották köztársasági elnökké Göncz Árpádot – emlékeztetett a miniszterelnök, majd pedig arról beszélt, mostanáig minden egyes államfőt a politikai elit paktumaként választottak meg. Az alkotmányozási folyamat végéig átmeneti köztársasági elnököt választ az országgyűlés – jelentette ki Magyar Péter. A kormányfő ezt követően ismét ígérgetésbe kezdett, azt állítva, hogy a következő, az új szabályok szerint megválasztandó köztársasági elnököt hosszas társadalmi egyeztetés, vita fogja megelőzni.
A kormányfő arról is beszélt, hogy nem lesz olyan köztársasági elnök, aki mindenkinek megfelel.
Magyar Péter beszédében a vita fontosságáról is hosszasan beszélt, kijelentette, ne váljunk ítélőszékké, zsűrivé akkor sem, amikor a köztársasági elnök személyéről van szó. Ezzel a miniszterelnök egyértelműen utalt arra, hogy az elmúlt napokban a Tisza Párt támogatói között hatalmas vita alakult ki Polgár Judit jelölése körül. Majd pedig ismét a rendszerváltó politikai elit, és a Fidesz gyalázásába kezdett a miniszterelnök.

Magyar Péter szerint végre nem kell politikusnak lennie a köztársasági elnöknek és jogásznak sem kell lennie. Majd arról értekezett, hogy Göncz Árpádra sem a jogász diplomája miatt emlékeznek a mai napig.
A miniszterelnök ismét az előző kormányt támadva úgy vélekedett, hogy a saját érdekeik szolgálatába állították az államot és a jogot.
Megjegyezte, hogy a köztársasági elnöknek a nemzet egysége felett kell őrködnie, lehet biológus, történész, orvos, művész vagy jogász is.
A kormányfő szerint a következő köztársasági elnökre nehezedő teher nem könnyű. Azt kérte, hogy az új államfő egy átmeneti időre, az alkotmányozás végéig vállalja el ezt a feladatot. Magyar Péter arról értekezett, hogy a parlamenti frakcióknak és a nyilvánosságnak közösen kell felülemelkednie a vélt vagy valós sérelmeken. Végül mindenkinek az együttműködését kérte.






















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!