2020. június 7.

Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.
2020. június 7.
„Nekem megadatott, hogy megismerkedhettem azzal az egészségügyi dolgozóval, aki főállásban mentőtiszt, és a kórházkiürítések után a Facebook-oldalán bejelentette, hogy tíz beteg ellátását vállalja (…) ez a nagyszerű asszony, azon túl, hogy főállásban mentőtiszt, hospice-ellátásban segédkezik. Tíz beteget vállalt el, egy hét után ebből kilencen meghaltak…”
2020. június 9.
„Semmilyen módon nem ellenőriztem Németh Athina hátterét. Arcát és nevét vállalta az asszony, ezért nem nyomozgattam utána. Úgy tudtam, hogy eseti megbízással dolgozik mentősként, a hospice-ellátást pedig egyéni vállalkozóként végezheti. SMS-ben elküldöm a cég nevét, ahol dolgozik…”
11. rész: Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke
7. rész: Kunhalmi Ágnes, MSZP-társelnök
4. rész: Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke
Változások lépnek életbe.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
A Kreml üzent Ukrajna szövetségeseinek
Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Hátborzongató bejelentést tettek a tudósok: megfejthették a fekete lyuk titkát
Négy európai vezető megpróbálta befenyíteni Oroszországot – a Kreml válasza egy kőkemény gyomrossal ért fel
Figyelmeztetett az elnök, az ilyen a rakéták elől nincsen menekvés
A Manchester City kínos botlásával elkerülte a történelmi szégyent a Premier League-csapat
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Változások lépnek életbe.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.