A győzelmeinket kell ünnepelni

— Eleink keményen, férfiasan megküzdöttek azért, hogy nekünk legyen hazánk, hogy nemzetünk, hitünk megmaradjon. Mi más adna erőt a jelenhez, jövőhöz, mint az ő példamutatásuk? – mondta a Magyar Nemzetnek a Bán Mór néven Hunyadi történelmi regénysorozatot jegyző Bán János író. Hunyadi Jánosról, a múlt és jelenbeli iszlám invázióról, valamint arról beszélgettünk, hogy miért fontos magyar szemszögből bemutatni történelmünket a művészetekben.

Fotó: Bach Máté

– A Hunyadi-regényciklus írójaként mi jut az eszébe július 22-e körül?

– Életem jelentős részét úgy éltem, hogy július 22-e semmi különöset nem jelentett számomra. Az elmúlt tizenöt-húsz évben aztán, jelentős anyagot gyűjtve a tervezett Hunyadi-regénysorozatomhoz, rádöbbentem, hogy a magyar történelem talán legdicsőbb napjáról van szó, a nándorfehérvári diadal napjáról. Mi több, megkockáztatom, európai jelentőségű dátum is ez. 1456-ban Hunyadi János és vitézei olyan inváziót akadályoztak meg, ami – az iszlám erők győzelme esetén – egy csapásra más irányba terelte volna a kontinens történelmét. Ne feledjük, hogy II. Mohamed szultán, aki Nándorfehérvár falait ostromolta 1456 nyarán, három esztendővel korábban hatalmas győzelmet aratott, amikor elfoglalta az Oszmán Birodalom testébe beékelődő Konstantinápoly városát. A keleti kereszténység e szebb napokat látott metropoliszának iszlám uralom alá kerülése sokáig a középkor végét jelentette: ez a dátum szerepelt a középkor végeként és az újkor kezdeteként, s nem Amerika felfedezése. Hunyadi három évvel későbbi hőstette egy felemelkedőben lévő, agresszív iszlám terjeszkedési hullámnak vetett véget. Néhány esztendeje, amióta ez a nap nemzeti emléknap, valamiféle elégtételt szolgáltathatunk őseinknek, akik ezt a világraszóló diadalt véghezvitték. Alapvető szemléletbeli különbség ez: a győzelmeinket kell ünnepelni, nem a vereségeinket. Hiszen van bőségesen mire büszkének lennünk!

A Hunyadi történelmi regénysorozat szerzője nemzetközi színvonalú filmsorozatban is bemutatná az igazi magyar hősöket
Fotó: Bach Máté

– Kortárs íróink, ha történelmi témához nyúlnak, általában önostorozó és kötelezően a „múlttal szembenéző” módon a tragédiáinkról írnak. Ebből a szemléletből lett elege, amikor nekifogott a Hunyadinak?

– Meggyőződésem, hogy egy folyamatosan bűntudatban tartott nép semmilyen jelenbeli, jövőbeli kihívásnak nem tud megfelelni, és kétségkívül bukásra van ítélve. Az is meggyőződésem, hogy minden nemzet történe­tében akadnak dicsőséges és gyalázatos események. Velünk megpróbálták évtizedeken keresztül elfeledtetni, hogy a magyar história gyönyörű felemelő és példamutató hősök tetteiben is bővelkedik. Megpróbáltak lehetőleg mindent sötét színben feltüntetni, és igyekeztek elhitetni velünk, hogy örök vesztesek, bűnösök bűnösei vagyunk. Ebből lett nagyon elegem. Úgy hiszem, mindent a helyén kell kezelni; a mai német társadalom súlyos torzulásai is a túlzásba vitt bűntudatkeltésből erednek. Ez az út pedig egyenesen az öngyűlölethez, majd onnan az önfelszámoláshoz vezet. Csakhogy mi, magyarok már sok lelki és fizikai terrort túléltünk, és azt hiszem, most is hamarabb orvosolhatók lesznek a friss sebek, semmint azt sokan gondolnák. A magyar lelkületben ugyanis kiolthatatlanul ott szunnyad a parázs, minél vehemensebben próbálják kioltani, annál erősebben izzik. De hogy világos legyen: hiszem, hogy a bűnökről, a traumákról is beszélni kell, de azt is, hogy egyensúlyban kell tartani mindent. Mi értelme van annak, hogy bizonyos traumákról regények, filmek, művészeti alkotások százai szólnak, némelyik megrendítő erővel, addig a nemzet más traumáiról alig ejtenek szót?

– Melyekre gondol?

– Újra és újra elmondom: hasonló erővel és indulattal kell elbeszélnünk önmagunknak és a világnak például Trianon felfoghatatlan iszonyatát, az ezeréves magyar állam bukását, a nemzet darabokra szaggatását, mint a már jól ismert népirtások traumáját. S talán ennél is fontosabb, hogy végre kezdjük elbeszélni múltunk dicsőséges korszakainak eseményeit. Olyan közös históriai kincsünk van, amilyenért sok más nemzet irigykedhetne, mert nem minden nép büszkélkedhet ilyen heroikus, felemelő történelemmel. Az Árpádok, a Hunyadiak, a Zrínyiek, szabadságharcaink kora kiapadhatatlan forrást jelentenek, amiből erőt lehetne meríteni. Miért nem mutatjuk be ezeket a történeteket gyermekeinknek, magunknak, a nagyvilágnak? Bűnös és aljas módon a dicsőséges magyar múltból csak morzsákat kaptunk az elmúlt évtizedek kultúrpolitikai aknamunkájának köszönhetően. Most végre látok becsületes szándékot ennek a folyamatnak a megváltoztatására, és remélem, hogy a lelkesedés kitartó tettekben is megnyilvánul majd. Örülök, hogy ma végre közösen emlékezhetünk a nándorfehérvári hősökre – ugyanakkor mindent elmond a mai politikai állapotokról, hogy mely pártok azok, amelyeknek eszükbe sem jut Hunyadira és törökverő hőseinkre emlékezni.

– Nemrég jelent meg Hunyadi-sorozatának legújabb kötete, a Vihartépte zászlaink. A Hunyadija pedig az elmúlt tíz év legsikeresebb történelmi regénysorozata lett. Hogyan vált közönségkedvenccé, kultuszkönyvvé a Hunyadi, úgy, hogy viszonylag nagy a történelmi regények piaca?

– Talán azért ért el ilyen látványos, több százezer példányos sikert a sorozat, mert egyrészt nagyon gondosan sikerült összegyűjtenem a forrásokat, és talán sikerült lendületesen, vonzó ritmusban elmesélnem ezt az epikus, nagyszerű történetet. Másrészt azok, akiknek a lelkében ugyanúgy ott izzik a nemzeti érzés sokáig elfojtott parazsa, boldogan olvasnak ezekről a gyönyörű időkről. Eleink keményen, férfiasan megküzdöttek azért, hogy nekünk legyen hazánk, hogy nemzetünk, hitünk megmaradjon. Mi más adna erőt a jelenhez, jövőhöz, mint az ő példamutatásuk?

– Milyen eseményeket ír le az új kötet? Olvashatjuk a várva várt nándorfehérvári csatát?

– A tizedik kötet nagyon sötét idők eseményeit dolgozza fel. Azt hiszem, a rigómezei csata rettenetes napjait példátlan részletességgel és átélhetőséggel mutatom be. Az volt a szándékom, hogy aki ezt a könyvet olvassa, úgy érezze, maga is ott hadakozik Hunyadi és társai oldalán 1448 őszén, a rigók mezején. Ezek a férfiak négy napon keresztül harcoltak, talpig vasban. Helytálltak a túlerővel szemben, s vesztettek, de nem adták fel. Ez a Hunyadi-regények másik, legfontosabb üzenete: soha fel nem adni. A történelem ezt is alaposan megtaníttatta velünk, magyarokkal. Várna és Rigómező után ugyanis jön Nándorfehérvár nagyszerű diadala. A sorozat két hátralévő kötete az odavezető utat mutatja be, hogyan bukott el az enervált, hitét vesztett Konstantinápoly, és hogyan győzedelmeskedett a rendíthetetlen hitű Hunyadi Nándorfehérvárnál.

– A sorozatot még 2008-ban kezdte, de lényegében telibe találta a muzulmán migráció 2015-ben. Ez változtatott bármit a regények szemléletén?

– Nem. A regényeim ugyanis a történelem eseményeit mutatják be. Hogy a történelem ismétli önmagát? Igen, ismétli. Az iszlám újabb, jelenkori hódító hadjárata azonban egy – a félezer évvel korábbinál – sokkal betegebb, meghasonlottabb Európára zúdul rá. Az iszlám fortélyairól például német és francia barátainknak nem sok történelmi tapasztalata van – nekünk akad bőséggel, ugyanis amíg a magyarság beleroppant a török elleni sok évszázados háborúk sorába, addig az általunk védett Nyugat könnyű szívvel gazdagodhatott, gyarmatosíthatott. A történelem nem ismeri a hála fogalmát.

– Minden nemzet megfilmesíti nagy hőseit, győzelmeit. Mi, magyarok miért nem láthatjuk pél­dául Hunyadi Jánost a mozivásznon? Önök épp egy sorozaton dolgoznak, hogyan haladnak a munkákkal?

– A folyamat összefügg a korábban elmondottakkal. Talán egyedüli nemzete vagyunk a világnak, ahol legnagyobb történelmi hőseinkről még soha nem készült igazi, látványos történelmi film, tévésorozat. Sem Szent Istvánról, sem Hunyadi Jánosról, sem Mátyás királyról. És most nem rajzfilmre, tévéfilmre vagy operára gondolok, hanem valódi történelmi filmekre. Véletlen lenne ez? Csakhogy a magyar nagyon türelmes fajta, és most végre elmondható, kiváló kezdeményezések mutatkoznak. Mi már sok-sok éve tervezünk egy akár televíziós feldolgozást az én Hunyadi-regénysorozatomból, Hunyadi János és Mátyás király életéről, akár több évadban elmesélve. Mélyen hiszünk abban, hogy egy látványos, nemzetközi színvonalú Hunyadi-széria a határainkon túl is sikeres lehet, és végre méltó módon mutatná be a valódi hőseinket, a magyarság helytállását, a déli harangszó jelentőségét, Magyarország történelmi szerepét a kontinens és a keresztény hit védelmében. Végre látnánk olyan magyar hősöket, akik hisznek magukban, akik nyavalygás és öntépelődés helyett cselekednek, akik követhető példaként állnak előttünk. Annyira unom már az önsorsrontó, öngyűlölő, tépelődő antihősöket!

– Mi kell ahhoz, hogy Hunyadi külföldön is vonzó legyen? A történelmi sorozatokból is túlkínálat van.

– A Hunyadi televíziós sorozat esetében olyan minőségben gondolkodunk, ami végre utat nyithatna a magyar és külföldi nézők szívéhez, értelméhez. Hogy a magyar képernyőkön végre ne kizárólag Szulejmán uralkodjon; az Árpádok, Hunyadiak, Zrínyiek története nemcsak érdekesebb, de a nemzetünk történelmének részei. Ideje törleszteni az ezen a téren felhalmozódott adósságunkat. A mi nemzedékünk még az Egri csillagokon, A Tenkes kapitányán, a Rákóczi hadnagyán nőhetett fel, azokon a morzsákon, amelyeket a szocialista kultúrpolitika becsületes közharcosai vetettek oda nekünk. Az újabb nemzedékeknek senki sem mesélte el a csodálatos történeteinket – kezdjük hát el végre a munkát!

– Olvasni lehetett arról, hogy a trianoni diktátum idején játszódó családregényt tervez. Elkezdte már írni? Miért a családregény mellett döntött?

– A Hunyadiak korát bemutató széria mellett nem kézenfekvő egy másik, szintén nagy sorozat megnyitása, én mégis ezt fogom tenni. Úgy hiszem, hogy napjaink sok politikai, eszmei ellentéte azért tűnik feloldhatatlannak, mert hiányzik az ehhez szükséges tudás s még inkább az érzelmi kötődés. Dédszüleink eleven, iszonytató valóságként élték meg Trianon szörnyűségeit, a nemzet széttépését. Az újonnan felnövekvő nemzedékeknek már alig léteznek öröklött családi históriák, és sajnos nem születtek meg azok az irodalmi, filmes adaptációk, amelyek érthető és mélyen átérezhető módon beszélnék el, mi történt velünk száz esztendővel ezelőtt. Márpedig enélkül nehéz felfogni, mi történt később. Egy nagyszabású családregény-sorozatban gondolkodom, amely sodró lendülettel, mély átérzéssel ábrázolja az 1918–21 közötti eseményeket, amelyek maguk alá temették a történelmi Magyarországot. Világháborús vereség, őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság rémuralma, vörösterror, fehérterror, román, szerb, cseh, francia megszállás és az új rend megszületése – megannyi problematikus történet, amely felforgatta eleink életét. Kolozsvár, Budapest, a Délvidék, Felvidék magyarsága, a velünk élő nemzetiségek, katonák, parasztok, arisztokraták szemszögéből, egy nagyregény-sorozatban fogom elbeszélni ezeknek az éveknek a krónikáját – úgy, hogy az igazságnak ezúttal ne csak az egyik oldala legyen bemutatva. S úgy, hogy átszüremkedjen azok mentalitása, és kitartása, nyakas ragaszkodása hazához, hithez, akik megpróbálták megakadályozni a tragédiát. Ilyenek is voltak, s én az ő mentalitásukat érzem rokonnak a Hunyadiak eszméihez, a soha fel nem adás eszméjéhez.