Budapestet Belgráddal összekötni geopolitikai kérdés, és ugyanígy geostratégiai jelentősége van Budapestet összekötni Kolozsvárral és Bukaresttel – mutatott rá a kormányfő.
Szabó Tímea szerint ötszázezer munkanélküli van Magyarországon, és arról kérdezte a miniszterelnököt, Mészáros Lőrinc vett-e föl bértámogatást, mielőtt elbocsátott egyik vállalatától több mint nyolcszáz embert. A kormány a járvány alatt is csak az oligarcháit tömte – vélekedett a politikus.
Minden munkahely-támogatás normatív, akár Mészárosnak, akár Leisztingernek hívják a vállalatvezetőt – válaszolta a miniszterelnök,
aki súlyos dolognak nevezte, hogy össze-vissza beszél a képviselő a munkanélküliségről. Tudatlanságról tesz tanúbizonyságot az, aki szerint félmillió ember vesztette el munkáját a járvány alatt. Orbán Viktor elmondta: a járvány előtt 4,5 millió ember dolgozott, ma pedig 4 millió 370 ezer, tehát a különbség 130 ezer. Orbán Viktor megismételte: amennyi munkahelyet a járvány megszüntetett, annyit fognak teremteni.
Bencsik János független képviselő a miniszterelnököt annak kapcsán kérdezte, hogy a Magyar Művészeti Akadémiának van olyan tagja, aki a Ceaușescu diktatúra idején a román titkosszolgálatnak dolgozott. Hogyan lehetséges az, hogy akadémiai tagsága van egy volt ügynöknek – tette fel a kérdést a képviselő. Hogyan fér bele a régi vágású kereszténydemokráciába volt ügynökök és besúgók kitartása?
Válaszában Orbán Viktor arról beszélt, előzetesen azt a kérdést kapta Bencsik Jánostól: Hogyan tovább? A konkrét ügyben viszont tájékozódni fog, és megadja a választ – mondta a miniszterelnök.
Viszonválaszában a független képviselő elmondta: egykor hitt Orbán Viktor szavainak. – Az én álmom a polgári Magyarország volt – mondta Bencsik János, és kiemelte, Orbán Viktor elvette az emberektől ezt az álmot, és kormányzása megszentségtelenítette azokat az értékeket, amelyeket sok ember magáénak vall. A miniszterelnök úgy reagált: annak idején Kovács Béla orosz kapcsolatai nem zavarták az akkoriban jobbikos Bencsik Jánost.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!