Az áldozattá válás ellenszere lehet a kiskorúak önvédelmi oktatása

Nemcsak biciklizni, írni, olvasni és számolni kell megtanítanunk gyermekeinket, hanem arra is, hogyan védjék meg magukat az erőszakos kortársaik ellen — véli Kovács Ildikó. Az önvédelmi tréner szerint a gyakorlatok segítenek abban, hogy az átélt traumák feloldódjanak, és az áldozati szerepet maguk mögött tudják hagyni a kicsik. A pszichológusok ugyanakkor úgy vélik, sokkal fontosabb lenne az agresszív gyermekek problémáját orvosolni, mint alkalmazkodni ahhoz.

A gyakorlatok segítenek az átélt traumák feldolgozásában is Fotó: Kurucz Árpád

„Ellöknek, tompítod az esést, villámgyorsan hátrakúszol a földön, hasra fordulsz és elfutsz!” – navigálja Kovács Ildikó önvédelmi oktató az óvodásokat, akik épp a földre esés technikáját ismétlik át. A nyolcadik kerületi teremben apró, meztelen talpacskák hangja visszhangzik. Heti két alkalommal van edzés, ahol a kicsik a koruknak megfelelő technikákat tanulnak: hogyan tudják eltolni magukat, ha falhoz szorítják őket, miként tudnak kibújni a szorításból vagy akár segítséget kérni a felnőttektől. Az edzés első húsz perce a szülőknek a legnehezebb. Felváltva, ijedten ugranak fel csemetéjük egy-egy félresikerült esése után, reflexszerű mozdulataikból jól látni, komoly önkontroll kell ahhoz, hogy a helyükön maradjanak és ne avatkozzanak közbe.

A tréner szerint az önvédelem ma már a tudatos nevelés elengedhetetlen része, a bántalmazott gyerek és a szülő sok esetben tehetetlen az óvodai és iskolai erőszak ellen.

Az UNICEF 2018-as jelentéséből kiderül, a magyar gyerekek több mint fele élt már át közösségi erőszakot, bántalmazták vagy verekedett. Az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet néhány évvel ezelőtt publikált tanulmánya alapján pedig még ennél is rosszabb a helyzet: a diákok kétharmada élt át iskolai bántalmazást, egyharmada egyszer-kétszer, és minden tizedik diákot hetente többször is bántalmaznak.

Az áldozattá válás ellen megoldást jelenthet az önvédelmi oktatás. A legtöbb szülő azért dönt az edzés mellett, mert belátja, nem tud mindig a gyermeke mellett lenni, hogy oltalmazza, de sokan már csak akkor kezdenek foglalkozni a kérdéssel, ha már bántalmazták a gyermekét. – Ezeken az alkalmakon megtanulhatják, hogy ha fizikai atrocitás éri őket, miként tudnak rá reagálni. A korábbi traumák néhány hónap alatt feloldódnak, a mozdulatok kellő önbizalmat adnak, a gyerek megtanulja kezelni a problémát, és később már nem áldozatként tűnik fel egy konfliktushelyzetben. Az itt szerzett rutin segít, hogy ne csak megvédeni tudják magukat, hanem felismerni és elkerülni a hétköznapi helyzetekben lévő veszélyt. Ugyanakkor a gyakorlatok magabiztossá, kiegyensúlyozottá és fegyelmezetté teszi őket – sorolja Kovács Ildikó.

A pszichológus szerint a gyermekkori agresszió gyakori előfordulása egyáltalán nem meglepő, ha ismerjük annak pszichés háttérmechanizmusait. Kiss Gabriella úgy véli, ahhoz, hogy a problémát orvosoljuk, a társadalom egészét kell vizsgálnunk. – Ez egy tanult viselkedésminta, amely egyrészt mindnyájunkra jellemző, ám a levezetési módját már gyermekkorunktól kezdve meg kell tanulnunk szabályozni. Ebben a szülőnek óriási szerepe van: a szeretet hiánya, az elhanyagolás, az elutasítás, a meg nem értés mind olyan frusztrációt okozó tényező, mely szintén erőszakot válthat ki, hiszen ezzel a viselkedéssel sokszor a félelemtől, szorongástól próbálnak menekülni a kicsik. Valamint éppúgy feszültséget okoz a szülő nagyfokú bizonytalansága, a szabályozás teljes hiánya, mint a túlszabályozás – mutat rá a szakember.

A gyakorlatok segítenek az átélt traumák feldolgozásában is
Fotó: Kurucz Árpád

A gyermekkori agresszió legfőbb energiáját, tüzelőanyagát a családon belüli bántalmazások, konfliktusok adják.

– Ez a legerősebb személyiségkárosító tényező, még akkor is, ha ez a düh, gyűlölet, kontrolláló magatartás nem is személyesen a gyermek, hanem másik családtag ellen irányul. Fontos tudni, hogy minden gyermek tudattalanul azonosul mindkét szülővel, sőt a testvérekkel is, akkor is, ha már külön háztartásban élnek. Ez megjelenhet önagresszió vagy mások felé irányuló erőszak formájában is – hangsúlyozza Kiss Gabriella.

A szakember emlékeztet: a felnőttek nem megfelelő konfliktuskezelési mintái szintén a gyermekkorban elszenvedett sérülésekből fakadnak. – Ha felismerjük a felmenőinktől elsajátított, sok esetben károsító, sebző szülői-nevelői mintákat, akkor képesek leszünk levetkőzni azokat. Megtanulhatunk új, egészséges mintákat, hogyan lehet szeretetteljes, együttműködő kommunikáció révén vezetni, formálni gyermekeinket, akik szerencsére ezt a modellt is hajlandók lesznek követni viselkedésükben – magyarázza a terapeuta Hegedűs Judit, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magatartás-tudományi és Módszertani Tanszékének vezetője úgy véli: hiába hangsúlyozzák évek óta, hogy a televízió és az internet mennyire káros lehet a legkisebbekre, a szülők egy része gyakran nem vesz tudomást arról, hogy a gyermeke ettől válik kezelhetetlenné és indulatossá. – Vannak, akik nagyon tudatosak, korlátozzák és felügyelik a televízió- és az internethasználatot, de a szülők jelentős része nem mindig ismeri fel a felelősségét. Gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy a kontrollálatlanságnak milyen következményei vannak – fogalmaz a szakember.

A pszichológusok szerint fontos lenne az is, hogy az oktatási rendszer kiemelt figyelmet fordítson az indulatok megfelelő kezelésének tanítására, a konfliktusok feldolgozására, valamint a gyermekek mentálhigiénés támogatására. Hegedűs Judit megjegyzi: látunk példákat arra, hogy egy iskola vagy egy óvoda pedagógusai nevelési kérdéseket feszegetnek és próbálnak segíteni a helyzet megoldásában, de sok esetben éppen azok hiányoznak ezeken a beszélgetéseken, akiknek igazán szükségük lenne rá.