Az alvilágot is válságba vitte a vírus

A koronavírus-járvány megfékezése céljából hozott korlátozó intézkedések a bűnözők világát is megrengették. Felforgatták a drogbűnözést, komoly nehéz­ségeket okoztak a szexmunkásoknak és a prostituáltakat futtatóknak, becsődöltették a fekete fogadásokat és a számlagyárakra sincs szükség.

2020. 05. 12. 5:55
null
A szexmunkások is nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a kuncsaftok otthon maradnak Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem csak a legális gazdaság került bajba a koronavírus miatt: a járvány megfékezésére hozott intézkedések megrengették az alvilág egy részét is. A V4N4 nemzetközi hírügynökség korábban beszámolt a Nyugat-Európát sújtó kábítószerhiányról, ami mára a hazai drogpiacot is jellemzi. Kevés a drog, főleg kokainból van hiány, de a szintetikus szerek sem jutnak célba. A drogpiacot ismerők szerint ennek ellenére az árak inkább stagnálnak vagy csökkennek, mint emelkednek, ugyanis a fogyasztók éppúgy korlátozva vannak mozgásukban, mint az eladók. A szerhasználók pénze is elfogyott. A bűnözők zömmel áttértek a járvánnyal kapcsolatos bűncselekmények elkövetésére. Ma jobban megéri és kevésbé kockázatos védőeszközökkel, fertőtlenítővel csencselni, illetve fertőtlenítés ígéretével csalni, mint droggal kiállni az elnéptelenedett utcára.

Futárnak álcázzák magukat

Tegnapi hír, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-bűnözés elleni nyomozói Budapesten elfogták a 32 éves nigériai O. C. Christiant, akinek a VII. kerületi lakásán 5,5 kilogramm marihuánát, valamint 64 gramm kokaint és 30 millió forintot foglaltak le. Úgy tudjuk, a dílert utcai terjesztésen szúrták ki a nyomozók, akik napokig követték és tárták fel a kapcsolatait, majd, miután már a felderítéstől nem volt várható további eredmény, lecsaptak az afrikai férfira.

Az utcai terjesztés lebukási kockázata megnőtt, így előtérbe került a „kiszállító” dílerkedés, tudtuk meg egy kábítószer-bűnözés elleni nyomozótól. Egy kiszállítócég alkalmazottjának adják ki magukat, és robogóval viszik a drogot címre, például élelmiszer közé rejtve. A hatóságok azonban figyelik a „kiszállítókat”, akik sosem tudhatják, melyik útjuk lesz az utolsó. Mint ahogy az a minap Tatabányán történt; a díler azóta is letartóztatásban van.

A szexmunkások is nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a kuncsaftok otthon maradnak
Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán

A függő fogyasztók persze igyekeznek szerhez jutni, ám orosz rulettet játszanak. Legtöbbször csak olyan, a távol-keleti laborokban vegyített szintetikus szerekhez juthatnak hozzá, amelyek nagyságrendekkel erősebbek – tisztábbak –, mint például a heroin, ezáltal csupán a vakszerencsén múlik az „aranylövés”, azaz a halálos adag beadása. A szert pedig orron át felszívni napjainkban egyenesen ostobaság Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány munkatársa szerint. A szakértő a Szeretlek, Magyarország! portálnak azt mondta: „A Covid-19 főleg a nyálkahártyát és az immunpajzsot ostromolja, így, ha valaki speedet vagy kokaint fogyaszt (főleg, ha orron át teszi), az nem túl okos dolog, mivel ezek a szerek éppen ezt a kettőt gyengítik.”

Maguk is áldozatok

A pandémia különösen nehéz helyzetbe hozta a szexmunkásnőket. A koronavírus egyik napról a másikra befagyasztotta a szexuális szolgáltató piac élő kapcsolaton alapuló részét. – Hazajöttek a kint dolgozó lányok is, mert bezártak a házak. Mindenki nagy bajban van. Miközben nincs munka, fenn kell tartani a két lakást és enni kell adni a gyereknek, mert sok közöttük az egyedülálló anya. Mivel az élő piac teljesen bedőlt, többen webkamerás szolgáltatással próbálkoznak, csakhogy míg egy élő szolgáltatásért el lehet kérni 15-20 ezer forintot, az online szexért nem. Akiknek nincsenek tartalékaik, bizonyosan kénytelenek lesznek más munka után nézni, elmennek árufeltöltőnek, zöldséget szednek, de tízezer embernek nem lehet elmagyarázni, hogy álljon be a munkások sorába, mert azt felelik rá: tisztességes munkából nem lehet megélni – fejtette ki a lapunk Lugas mellékletének Földi­ ­Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnöke.

A prostituáltat gyakran erőszakkal veszik rá, hogy áruba bocsássa a testét, azaz bűncselekmény – futtatás, emberkereskedelem – kapcsolódik hozzá, aminek jellemzően áldozata. A rendőrségi hírekben is zömmel a prostituáltak jelennek meg. Legutóbb Németországban bordélyházat üzemeltető magyar bandát számolt fel a rendőrség. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság üzletszerűen, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást hét ember ellen, a 22 és 38 év közötti gyanúsítottak közül öt nyíregyházi, egy tiszavasvári és egy székelyi lakos.

Nem teszik meg tétjeiket

A járványügyi helyzet miatti korlátozások további nagy vesztesei az illegális szerencsejátékot működtetők – ez immár nyílt titok a fogadók körében is. Miután az összes sporteseményt, bajnoki sorozatot felfüggesztették, azonnal megszűnt a fekete fogadások lehetősége. A magyar igazságszolgáltatási hírekből is ismerős lehet, hogy sokan például felvidéki fogadóirodákban tettek meg nagy tételeket arra, hogy egy adott csapat meglepetést okoz-e. Egyes becslések szerint a fekete fogadások többmilliárdos forgalmat jelentenek évente. Arról már nem is beszélve, hogy a fogadóirodák alkalmasak a bűnözésből származó pénzek tisztára mosására is.

A pénzmosás most szintén akadozik, állítják a fehérgallérosok világát jól ismerők. Egyes információk szerint még a számlagyárak is leálltak. Nem működnek a nagy összegeket mozgató vállalkozások, nincs szükség hamis számlákra az adóoptimalizálás érdekében. Ez pedig azt jelenti, hogy az áfacsalások is visszaszorulnak a járványügyi megszorítások miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.