– Egy politikusnak, aki közösség- és véleményformáló szerepet tölt be, a rá ruházott felelősségénél fogva kétszeresen is figyelnie kell minden szóra, amit mond vagy amit leír. Aki pedig olyan kijelentést tesz, amellyel megbélyegez bizonyos embercsoportokat – különösen, ha több alkalommal is így tesz –, annak nem szabad ellátnia véleményformáló feladatkört – jelentette ki lapunknak Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke azzal kapcsolatban, hogy a baloldal azt a Bíró Lászlót (Jobbik) indítja egyéni képviselőjelöltként az október 11-i, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi országgyűlési képviselő-választáson, aki korábban többször is antiszemita és rasszista kijelentéseket tett.
Nép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.