Úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc

Akadálymentessé vált a VOKS2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc
már fel is rúgta a baloldali összefogás által a napokban közösen deklarált szabályokat,
hiszen a DK 38 egyéni választókerületben nevezett meg saját jelöltet – számolt be róla az Origó.hu. Mint írták, csütörtök reggel DK-s jelölteket népszerűsítő kiadványok bukkantak fel az ország különböző településein, s minden jel arra utal, hogy ez nem az előválasztási kampány része. Gyurcsány Ferenc aktivistái ugyanis 38 választókerületben akcióztak. Ez pedig azt jelenti, hogy
a DK a választókerületek több mint egyharmadára igényt tart a hat pártból álló baloldali összefogásban.
A baloldali pártok elnökei a hét elején egyebek mellett azt nyilvánították ki, hogy megállapodtak az előválasztásokról, s a felkészülési menetrend alapján legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – a közös miniszterelnök-jelölt mellett 106 közös jelölttel áll a választók elé.
Az Origó.hu cikke szerint a DK Európai magyarok című kiadványában például Bősz Anettet reklámozzák, aki a Liberálisoktól érkezett a Gyurcsány-frakcióba. Ez azért is különös, mert a lap értesülései szerint többen is pályáznak a jelöltségre. Többek között Tetlák Örs, az LMP elnökségi tagja is. Arra is felhívták a figyelmet, hogy beszédesek a témában olvasható kommentek is, mivel például Bősz Anett miatt
a helyi DK-ból kilépő egykori párttag arra panaszkodott, hogy „nem lesz előválasztás, és felülről döntik el, ki indul”.
Az Index.hu információi szerint az újbudai körzetben pedig a DK Gy. Németh Erzsébet címlapképével futó verziót osztogat. Sőt a főpolgármester-helyettes mellett a szintén Gyurcsány-párti Kálmán Olga is Budapesten, a II. kerületi körzetben indulna. A portál arról is beszámolt, hogy
Gyurcsányék több olyan budapesti kerületre pályáznak, vagy már meg is kaptak, ahol a legutóbbi parlamenti választáson az MSZP adhatott jelöltet.
Például Kispesten, ahol Arató Gergelyt népszerűsíti a kiadvány, pedig négy éve a szocialista Burány Sándor győzött a körzetben. Kunhalmi Ágnes választókörzetében, a XVIII. kerületben pedig a DK-s Ferenczi István kampányanyagai jelentek meg. A kerületet egyébként a szintén az MSZP-ből a DK-ba átnyergelt Szaniszló Sándor irányítja.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Ben Shapiro az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátora és a The Daily Wire társalapítója.
Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Váratlan fordulat a magyar benzinkutakon, ez mindenkit meglepett
Véget ért a baloldal nagy kísérlete: ez vár egész Magyarországra, ha véletlenül Magyar Péter lesz a miniszterelnök
Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt
Csatatérré változott Lengyelország, az ukránokat nem engedik Budapestre
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Így távolíthatod el egyszerűen a paradicsom héját: a forró vizes módszer a múlté!
Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Akkora verekedés volt a Lidl parkolójában, hogy egy nyugdíjas belehalt
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Ben Shapiro az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátora és a The Daily Wire társalapítója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.