Pénteken még bevihetik a szülők az óvodás, iskolás gyermekeiket a köznevelési intézményekbe,

Nagy a dugó az M0-snál
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Pénteken még bevihetik a szülők az óvodás, iskolás gyermekeiket a köznevelési intézményekbe,
a bejelentett szigorítások csak jövő hétfőtől lépnek életbe
– értesült lapunk.
Ezt megerősítette Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is, aki a Facebook-oldalán közölte: az oktatási intézményekre vonatkozó szigorítások március 8. és április 7. között lesznek érvényesek. „Türelmet és együttműködést kérünk most mindenkitől!” – írta az államtitkár.
A tanulás persze továbbra sem szünetel: az iskolák tantermen kívüli, digitális munkarendre állnak át.
Mint megírtuk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy április 7-ig, azaz
a tavaszi szünet végéig bezárják az oktatási intézményeket.
A digitális oktatás részleteit az Emberi Erőforrások Minisztérium oktatási államtitkársága dolgozza ki.
A középiskolákra és a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályok változatlanok maradnak, itt már tavaly november 11. óta digitális munkarendben tanulnak a diákok, illetve a hallgatók.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.