Portik Tamást, az olajbűnözés emblematikus cégének, az Energol Rt.-nek egykori marketingigazgatóját 1996 és 2003 között hét éven át körözték, miután a cég vezetői ellen adócsalás miatt indult büntetőeljárás. Érdekes bujkálás volt ez, hiszen az éjszakai életben mozgó üzletemberek, sőt rendőrök és újságírók is megerősítették a Magyar Nemzetnek, Portik a családját kivitte Svájcba, majd az USA-ba, ám maga gyakran járt itthon. „Még mindig nem vagy meg?”, „Még nem…” – hangzott el például egy jellemző párbeszéd 2003 elején egy XIII. kerületi sörözőben Portik részvételével. – Úgy keresték, hogy vigyáztak rá, ne találják meg – fogalmazott egyik informátorunk.
Mi lehetett az oka annak, hogy Portik háborítatlanul hazajöhetett 1996 és 1998 között, valamint 2002 után, majd 2003 végén a körözést is visszavonták ellene és gyakorlatilag 2010-ig, a Fidesz kormányra jutásáig gondtalanul élhetett itthon. Ismert, a férfit 2012-ben fogták el és gyanúsították meg egyes leszámolásos gyilkosságok felbujtójaként, majd elítélték.
A Portik Tamás és Gyárfás Tamás között az évek során elhangzott, a bűnöző által titokban felvett beszélgetések leiratát tanulmányozva bukkantunk rá arra a 2003-as év eleji eszmecserére, amelyben a még körözés alatt álló Portik ahhoz kér segítséget a Nap-kelte producerétől, hogy segítsen neki törvényesen hazatérni. Ehhez politikai segítséget remélt, bár felvetette azt is, hogy izraeli állampolgársághoz kellene folyamodnia, mivel negyedrészben zsidó, eredetileg Seffer a neve. Ez csak egy felvetés volt a részéről, de Spanyolország is felmerült benne, ahol vállalkozhatna, ha végleg lekerülne róla a stigma, a körözés.
A beszélgetések során szóba került az MSZP néhány prominense, akikkel Portik megfogalmazása szerint Gyárfás jóban van, és akik segíthetnének neki a visszatérésben. Portik szerint az említett szocialisták a producer barátai, Gyárfás csak annyit ismer el, hogy jóba van velük. Szóba kerül Lendvai Ildikó, Kovács László, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Juhász Ferenc is. A beszélgetésből kiderült, a bujkáló Portik képben volt az MSZP háza táján akkoriban zajló belharccal, és a Medgyessy Péter kormányfő ellen készülődő puccsal.