Eddig a Fidelitas is türelemmel várta, hogy Karácsony Gergely főpolgármester mit szeretne kezdeni a Nagykörúttal, de mostanra betelt a pohár – hangsúlyozta a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke. Illés Boglárka az Erzsébet körúton tartott sajtótájékoztatóján felszólította a balliberális főpolgármestert, hogy fejezze be a politikai ámokfutását, és kijelentette, nem kérnek abból, hogy Karácsony azoknak az idejével játszadozik, akik autóval járnak munkába.

Gyurcsány útja a lemondásig 1. rész – Mozgalmár múlt és kapcsolatrendszer
Az első fejezetben főként a fiatal, első millióit megszerző Gyurcsány Ferenc ténykedéseiből szemezgetünk, aki mellett már ekkor ott volt Szilvásy György és Bajnai Gordon.