Kitört az ellenzéki belháború a Jobbik botrányos zuglói jelöltje miatt

Cicaharc alakult ki a Jobbik és a Momentum között Zuglóban, miután kiderült, hogy a Jobbik a szocialista Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson. Az ügy pikantériája, hogy egyedül Karácsony Gergely vállalta arcával is, hogy a baloldali előválasztáson az MSZP korrupciógyanús ügyekbe keveredett jelöltje mögé állt be. Jakab Péter Jobbik-elnök nyilvánvalóvá tette: azért támogatják Tóth Csabát, mert ő már többször bizonyította, hogy képes legyőzni a Fideszt, Hadházyra pedig állítása szerint korábban sem tudott számítani.

Nagy Orsolya - Hertelendy Gábor
2021. 06. 11. 15:21
BURÁNY Sándor; KARÁCSONY Gergely; VARGA László; TÓTH Csaba; SZABÓ Tímea; JÓZSA István
A polgármester szavai szerint „politikailag ledugózott haragban áll” Tóth Csabával Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Érthetetlen számomra, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom, valamint a Demokratikus Koalíció mellett Karácsony Gergely is Tóth Csabát, nem pedig Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson.

Egy olyan embert, aki meg sem szólalt a helyi parkolási maffia kapcsán, hiába volt ezzel hónapokig tele a sajtó. Egy olyan embert, aki egy kiszivárgott hangfelvétel szerint még a fizikai erőszakkal való fenyegetéstől sem riad vissza, ha a saját politikai érdekeiről van szó”

– írta közösségi oldalán Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. A pártvezető a Partizánnak adott korábbi interjúban leszögezte: ő kizártnak tartja, hogy Tóth Csaba a közös pártlistára felkerülhetne, sőt amennyiben a szocialista nyerné meg a zuglói mandátumot, a választás után megtalálnák a módját Tóth közéletből való kizárására. Mint ismert: Tóth Csaba karrierjét végigkísérte a korrupciógyanús ügyek tömkelege, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig sohasem ítélték el semmiért. A képviselő hírnevére jellemző, hogy még a baloldali Partizán nevű YouTube-csatornán is megkérdezték tőle, hogy ölt-e, öletett-e már embert.

Karácsony Gergely, Tóth Csaba, Kunhalmi Ágnes.

Ezzel szemben a héten történt események nem arra mutatnak, hogy a baloldal ódzkodna Tóth Csaba személyétől, ugyanis Karácsony Gergely, Dobrev Klára és Jakab Péter kormányfőjelölt-jelöltek is a támogatásukról biztosították Tóthot. Fekete-Győr András pártelnök is a zuglói történések hatására szembesült azzal, hogy szövetségesei nem igazán veszik tekintetbe a Momentum akaratát.

„Persze mondhatnám azt is, hogy – mivel nem vagyok a miniszterelnök-jelölti előválasztás legesélyesebbje – én is megkötöm a magam kompromisszumait, és néhány mandátumért cserébe beállok a Tóth Csabához hasonló jelöltek mögé. De nem fogok így tenni. Büszke vagyok arra, hogy az előválasztáson Magyarország egyik legelszántabb korrupcióellenes harcosát, egyik legbecsületesebb emberét, egyik legkeményebben dolgozó politikusát támogathatom.

Akkor is, ha ez nem tetszik a partnereinknek. Akkor is, ha sokakat zavar ma az ellenzékben”

– reagált a pártelnök, aki kijelentésével komoly konfliktusokat okozhat még a baloldalon.

Hadházy szerint Jakab szégyelli Tóth támogatását

Hadházy Ákos közösségi oldalán elkészítette a Tóth–Jakab páros hiányzó plakátját, történt ugyanis, hogy a Jobbik egy olyan plakáton biztosította támogatásáról Tóth Csabát, amelyen nem szerepelt Jakab Péter. Mindez azért furcsa, mert eddig akárhány politikus mögé állt is be a Jobbik, mindenkinek volt közös plakátja Jakab Péterrel. Ez Tóth Csaba esetében elmaradt, ami akár azt is üzenheti, hogy Jakab Péter vállalhatatlannak tartja a Tóth személye körüli ügyeket, ám egy rossz kompromisszum eredményeként beállnak mögé. Tóth támogatása egyébként azért is kínos a Jobbiknak, mert a párt pont a korrupció témájával igyekszik kampányolni, Tóth politikai karrierjét pedig végigkísérik a gyanús ügyek.

„A Jobbik posztjáról valahogyan lemaradt az elnök úr arcképe a szocialista zuglói jelölt mellől. Pedig a pártelnök úr eddig mindig saját arcképével hirdette, ha a Jobbik beállt egy jelölt mögé. Most viszont vagy elfelejtette őt odatenni a stáb, vagy ennyire szégyelli, amit tett. Remélem, az utóbbiról van szó” – írta Hadházy a Facebook-posztjában.

Jakab Péter a Telexnek azt írta:

azért támogatják Tóth Csabát, mert ő már többször bizonyította, hogy képes legyőzni a Fideszt, „míg Hadházy Ákos ezzel nemcsak adós maradt, de a borsodi időközi országgyűlési választáson, ahol a kétharmad lebontása volt a tét, megmutatta, hogy a csatamezőn mennyire lehet rá számítani valójában”.

Jakab Péter ez utóbbi esetben egyébként arra gondolt, hogy a Magyar Nemzet és a jobboldali sajtó rámutatott arra, hogy a borsodi időközi országgyűlési választáson a baloldal által indított Bíró László nemcsak antiszemita volt, hanem számos korrupciógyanús ügybe is belekeveredett. Hadházy Ákos állítása szerint szintén megvizsgálta Bíró ügyeit, és ugyanerre a következtetésre jutott. Mindez persze nem zavarta Jakab Pétert és a Jobbikot.

Bencsik János, a Jobbik korábbi képviselője, a Polgári Válasz nevű párt elnöke hozzászólásában így reagált:

„Remélem, hogy ez komoly, mert viccnek kicsit durva lenne.”

Nem mellesleg több kommentelő is elégedetlenségének adott hangot a bejegyzés alatt:

„Jakabnak és a Jobbiknak elment az esze, vagy hasznosabbnak látják a mutyizást, mint a tisztességes versenyt! Ezzel a döntéssel Jakab elvesztette a szimpátiámat” – mondta az egyik kommentelő.

„Hogy is mondtad a tegnapi videóban, a szegedi csillagbörtön előtt, Péter? Oldaltól függetlenül fognak megfizetni a tolvajok? Nem telik el 24 óra, és az ellenzéki körökben is jól dokumentált őskomcsi csalót sikerült szárnyatok alá venni, akinél jobban hemzseg a korrupció, mint Mészáros Lőrincnél. Gusztustalanul hiteltelenek vagytok” – írta egy másik hozzászóló.

„Ez végzetes hiba volt! Ti tényleg ennyire lúzerek vagytok? Ez a majom Tóth Csaba ez egész összefogást a markában tartja? Itt és most buktátok el 2022-t! És ezzel a hitelesség kb. nulla lett a tolvajozós kampányban!” – írta másvalaki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.