– Bécs tizedik kerületében vagyunk, hétszázezerre nőtt a bevándorlók száma, ezeknek nagy része itt él. Bécsben nagyon sok olyan iskola van, ahol fehér bécsi gyermek nincsen, csak muszlim és közel-keleti bevándorlók gyermekei – mutatott rá Lázár János a 2018-ban saját közösségi oldalán közzétett videóban. Az akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter Bécs olyan kerületében járt, ahol túlnyomó többségében bevándorlók laknak, holott húsz évvel ezelőtt Favoriten kerülete teljes egészében osztrákok lakta városrész volt, s ez idő alatt alakult ki „egy város a városban.” Lázár kitért arra is, hogy gyengült a közbiztonság, és szemetesek az utcák.
Lázár János két éve figyelmeztetett a bécsi bevándorlás veszélyeire
„Olyan helyen jártam Bécsben, ahol kézzel tapintható a bevándorlás következménye” – írta közösségi oldalán a két éve közzétett videója mellé Lázár János. Az egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter már 2018 tavaszán figyelmeztetett a közbiztonság a bevándorlással együtt járó gyengülésére. Szavai miatt erősen bírálta őt az osztrák és a magyar baloldal, mert Bécset többszörösen a legélhetőbb városnak választották. Karácsony Gergely akkoriban úgy reagált: az egész ország Lázár riogatásán röhögött.

Bécsi videója megjelenése után Lázár Jánost baloldalról erősen támadni kezdték. A Népszava és több baloldali portál egy teljes cikket áldozott a osztrák városvezetők felháborodására.
„Meg vagyunk döbbenve, hogy egy politikus így leszólja egy szomszéd ország fővárosát” – írta tiltakozó közleményében Renate Brauner gazdasági ügyekben illetékes városi tanácsos, akit büszke bécsiként személy szerint is megbántott a hangnem a több ízben a világ legélhetőbbnek megválasztott városával szemben. A videóban hangoztatott kritika a politikusnő szerint tartalmilag hibás, egyszersmind tragikus megnyilvánulása az idegenellenességnek. Csatlakozott hozzá a várost a szociáldemokratákkal koalícióban kormányzó zöld párt alpolgármestere, Maria Vassilakou, Marcus Franz 10. kerületi (Favoriten) polgármester, valamint az SPÖ tartományi párttitkára, Barbara Novak, aki bocsánatkérést követelt a magyar politikustól. Még a bécsi vezetéssel szembenálló szabadságpárti alpolgármester, Dominik Nepp is úgy találta, hogy a város Lázár-féle ábrázolása eltúlzott, s egyáltalán nem illik a szomszéd országok között megszokott baráti hanghoz.
A Facebook egy időre letiltotta a videót, és az ATV stábja is kiment az említett helyszínre, hogy bebizonyítsák, nem igaz, amit Lázár János állít. Az osztrák lapokban több helyen idézték a minisztert. Több lap megjegyezte, hogy hiába beszél koszról és rendetlenségről Lázár, ez nem látszik a videón. Mint ahogy azt sem bizonyítja a felvétel, hogy elköltöztek volna onnan a keresztény osztrákok, de még az sincs rajta, hogy Lázár megpróbál a migránsokkal beszélni. Sebastian Kurz kancellár a Kleine Zeitungnak azt mondta, hogy még nem látta a videót, de a tisztelettudó együttélést fontosnak tartja. Bécs korábbi alpolgármestere, a szociáldemokrata Renate Brauner pedig üzent a magyar városoknak is: „A magyar városoknak csak azt kívánhatom, hogy legyenek olyanok, mint Bécs.”
A Mandiner korábbi, 2018-as írásában Karácsony Gergelynek a bécsi videóval kapcsolatos szavait idézi. Az akkori baloldali miniszterelnök-jelölt Karácsony úgy fogalmazott: „Az egész ország azon röhögött, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azzal riogatta a magyarokat, hogy előbb-utóbb Budapest is olyan lesz, mint Bécs.” Szerinte Lázár János – aki „a csúfos hódmezővásárhelyi választási vereséget bezsebelte” – annyira megijedt a magyar nép haragjától, hogy „egészen Bécsig szaladt”.
Mint ismert, legalább négy ártatlan áldozata és tucatnyi sebesültje van az Ausztria fővárosában, Bécsben hétfő este történt iszlamista terrormerényletnek. Egy támadót lelőttek a hatóságok, egyet elfogtak, s jelenleg is aktívan keresik a lehetséges társaikat. Bécsben a legmagasabb szintű készültség van érvényben, a belvárost lezárták.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Horrorbaleset történt Piliscsabánál
Halálos volt a karambol.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf így dicsérte a Különleges Műveleti Parancsnokságot + fotók
Akiknél a különleges a hétköznapi.

A szakmai érvek ellenére támadja a baloldal az új campus megépítését
Lánszki Regő államtitkár már bemutatta az új módosításokat és azok előnyeit.

Fidelitas: Gyurcsány visszavonult, de az utánpótlás már az ajtón kopogtat + videó
Magyar Péter pont ugyanúgy dolgozik a magyarok ellen, mint az óbaloldal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet

Nem hiszed el, ki jósolta meg XIV. Leó pápa megválasztását!

George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele

Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)

Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe

A legszexisebb tenisz-influenszer feszülős ruhája mindent megmutat – képek

Lelepleződött a Tisza és Ukrajna összejátszása

Magyar Péternek Lázár János adta meg a mai kegyelemdöfést

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Horrorbaleset történt Piliscsabánál
Halálos volt a karambol.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf így dicsérte a Különleges Műveleti Parancsnokságot + fotók
Akiknél a különleges a hétköznapi.

A szakmai érvek ellenére támadja a baloldal az új campus megépítését
Lánszki Regő államtitkár már bemutatta az új módosításokat és azok előnyeit.

Fidelitas: Gyurcsány visszavonult, de az utánpótlás már az ajtón kopogtat + videó
Magyar Péter pont ugyanúgy dolgozik a magyarok ellen, mint az óbaloldal.