Vitézy: Csökkenteni fogja a budapesti autóforgalmat a Galvani híd

A BFK vezérigazgatója arra számít, hogy csökken a közlekedés okozta szennyezőanyag-kibocsátás, ahogy a forgalmi torlódások is.

Magyar Nemzet
2020. 12. 10. 13:45
Vitézy Dávid szerint a tervezés alatt lévő Galvani híd jelentősen tehermentesítené a belvárost Fotó: KKBK
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által megrendelt forgalmi modellezés eredményei alapján a Galvani híd és a kapcsolódó úthálózat nem növeli, hanem összességében csökkenti a budapesti autóforgalmat (az autók által megtett összes járműkilométert) annak köszönhetően, hogy a külső kerületek közötti, nagy kerülőkre kényszerített autóforgalom közvetlen átjutási lehetőséget kap a Dunán – írta Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója Facebook-bejegyzésében. Kifejtette: a számítások szerint az új híd – a ffőváros hatáskörébe tartozó belvárosi forgalomcsillapító intézkedések feltételezése mellett, de azok hatásán túl – Budapest és térsége közúthálózatán a külső kerületek közötti utak rövidítésével 2025-ben a közúti forgalmat mintegy százezer járműkilométerrel, míg 2040-ben már 170 ezer járműkilométerrel csökkenti naponta. Ennek hatása olyan, mintha Budapesten belül naponta 14 ezer gépkocsi egyáltalán el sem indulna. Ennek következtében csökken a közlekedés okozta szennyezőanyag-kibocsátás, ahogy a forgalmi torlódások is.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a BFK felmérésében résztvevők túlnyomó többsége egyetért a híd megépítése kapcsán a belváros forgalomcsillapításának szükségességével függetlenül attól, hogyan közlekedik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.