Először is: mi az, hogy Zero? Amerikai gyártó, ezen a néven több típust is gyárt, különböző kivitelben: S, SR, DS, DSR stb. A motorteljesítmények: 11, 15, 21 és 22 kW, valamint a sportmodellnél (SR) még ennél is több. Hogyhogy csak ennyi? Egy kis magyarázat: a villanymotoroknak – legalábbis amelyeket járművekbe építenek – többféleképpen adják meg a teljesítményét. A legnagyobb szám az úgynevezett 10 másodperces teljesítmény, ami a DS modellnél 45 kW. Ez már derék, ugye? De ennél hosszabb ideig nem lehet ennyit kívánni tőle, mert rohamosan melegszik. Aztán létezik a 30 másodperces teljesítmény, ami már kisebb az előzőnél, és így eljutunk a 30 perces teljesítményhez, amit a szóban forgó elektromos gép szinte bármeddig tud teljesíteni, mert a hűtés már el tudja vezetni az eközben keletkező hőt. A DS-nél ez 21 kW. Az Európai Unió előírásai szerint a forgalmi engedélybe ezt az értéket kell beírni.