Mit adnak a magyar kamaszoknak a japán animék?
Az anime önmagában japán animációs filmet jelent. Világszerte ismert, külön műfajjá azért vált, amiért a szamuráj, a nindzsa, a karate meg a felkelő nap országának bármilyen más (sokszor a világ másik felére torzan, hamisan eljutó) történelmi, kulturális, mentális vagy technikai jelensége: különleges, távoli, mással összetéveszthetetlen.
Animéből is van annyi zsáner, mint „rendes” mozgóképből: mese kicsiknek, mese nagyoknak, ifjúsági, kaland, dráma, történelmi, horror és pornó is, hogy ott enné meg a fene (a kategóriáknak és eredeti elnevezéseiknek bárki utánanézhet). Egy iparág, számtalan különálló stúdióval, amelyek semmilyen egységet nem alkotnak azon túl, hogy japán rajzfilmet készítenek. Így kizárólag Japánon kívül van értelme annak, hogy valaki animerajongónak mondja magát. Ott ez csak annyit jelent, hogy valaki szereti a hazájában gyártott rajzfilmeket. Az iparág egyébként Japán országimázs-építő eszközeként komoly gazdasági tényező. (Ezzel a nézőponttal tudományos szinten csak keveseket érdeklő egyetemi szakdolgozatok foglalkoznak hazánkban – ahogy egyáltalán a jelenséggel is. A téma magyar nyelvű internetes gazdagsága rajongóknak köszönhető.)
Animék Mijazaki Hajao egész estés, gyermeknek-felnőttnek is kedves filmjei, a Chihiro Szellemországban, a Nauszika vagy A vándorló palota. Lényegében anime sokunk kiskori kedvence, a Nils Holgersson vagy a Maja, a méhecske is. A gyökerek a japán képregényből, azaz a mangából erednek, amely az évszázados japán fametszetekből és a XX. század közepének nyugati képregényeiből fejlődött ki. Kelet és Nyugat, szamuráj és lovag (cowboy) toposzainak kultúrtörténeti összefeszülése és összeölelkezése ez.
A teljes cikk ITT olvasható.