Egy történet a szárazföldi sebességi világrekordról
Ha a kül- és belföldi szakmai sajtótermékeket átlapozzuk, tapasztalhatjuk, hogy igen sok tudósítás és riport foglalkozik a szárazföldi sebességi világrekord megdöntésének kísérleteivel.
Kétségtelenül, az újabb és újabb sebességi csúcsok az utolsó rohanóléptű évszázad mérföldkövei lettek, s beállítóik az egyéni nagyravágyáson túlmenően a technika és a tudomány úttörőivé váltak. Ezek a kísérletek világra szóló sikert, de halálos kimenetelű, borzalmas bukást is jelenthetnek a Mindig Többrevágyó Embernek. A siker nincsen előre biztosítva.
E kis eszmefuttatást a távirati irodák néhányszavas jelentése nyomán vetjük papírra, mely szerint Donald Campbell, a motorcsónak világcsúcstartója a jövő év tavaszán az ausztráliai Erye tó fövenyén nekilódítja közel 4 és féltonnás Bluebird (Kékmadár) névre keresztelt gépmasztodonját, hogy a múltnak adja át John Cobb 1947-ben felállított, és azóta is érvényben levő rekordját.
Talán nem árt ez alkalommal felülni az autó – egyben a technika-történelmének Kékmadarára, és visszapillantani az elmúlt évtizedek néhány sebességi csúcseredményére. Az első hivatalosan mért sebességi rekordot a francia Chasseloup-Laubat állította fel 1898-ban. A repülőstarttal indult automobil egy km-es távon 61,137 km/órás sebességet ért el. Mindössze rá egy évre már az ugyancsak francia Jenatzy átlépte a bűvös 100 km/órás határt és közel 106 km-es sebességet ért el.
Szinte évről évre születtek az újabb és újabb sebességi rekordok, és 1909-ben már átlépték a 200 km küszöbét is. Közben az észak-amerikai Utahban felismerték, hogy nyáridőben a kiszáradó Bonneville sóstó ideális pályát szolgáltat a sebességi kísérletek számára. Ez a felismerés szinte szárnyakat adott a sebesség további fokozásához.
Tovább