Egy tárgy, egy történet: idealista realizmus

Amint azt már biztosan hallhattátok tőlem, a fal a kedvencem az épületek alkotóelemei közül. Remek dolgokra használható mindamellett, hogy lakásunk biztos határait képezi. Például érdekes furcsaságokat akaszthatunk rá, dekorációs vagy önkifejezési célzattal. Emellett vannak olyan vesszőparipáim, amelyek elsőre minimum furcsának tűnhetnek. Az egyik ilyen a bőrművészet. Bár a bőr egyidős az emberiséggel, képzőművészeti célokra mégis egészen a 20. századig nem volt jellemző az alkalmazása. Használati tárgyként, illetve a népművészetben azonban annál jobban ismerjük.

Zajácz Tamás bőrműves mester alkotása
Fotó: Madarász Magdolna / LAKASKULTURA.HU

Elsősorban ruha, illetve cipő formájában honosodott meg, majd erszényt, övet, táskát, kulacsot, később könyvfedőt és mindenfélét készített belőle a tímár, a varga, majd a bőrdíszműves. Évezredeken keresztül alkalmazták, ahogy szoktuk mondani, iparművészeti színvonalon a bőrt, mígnem az 1960-as évek táján, a modernizmus szelében, amikor már bármi lehetett anyaga a képzőművészetnek, ismét felfedezték, mint az egyik legősibb alapanyagot. Hagyományos technikákra alapozva újszerű alkotások születtek.

A falból kidomborodó test a klasszikus szobrászat szellemét idézi
Fotó: Madarász Magdolna / LAKASKULTURA.HU

Népszerűségének csúcsa azonban az 1980-as évekre, az aranyosan csillogó glamour időszakára tehető. Itt keveredik a romantikus giccs a retróval és a klasszikus eleganciával, s teremt egy zavarba ejtően harsány atmoszférát. Ekkor, talán a természethez való visszatalálás jegyében teljesedett ki a bőrművészet, s kezdtek készülni művészi kivitelű, csak esztétikai célzattal létrehozott alkotások. Egy rendkívül naturális, már-már fantasy élményt idéző, elképesztően organikus világot nyitott meg ez az ősi hagyományokra visszatekintő, ám fiatal művészeti ág.

A képen látható női akt a bőrművészet egyik magyar nagymesterének a műve. Zajácz Tamás 1952-ben született, s a bőrművességgel főiskolai tanulmányai során ismerkedett meg. Nevéhez fűződik egy speciális bőrmegmunkálási eljárás. Talán a szerves anyag energiája, vagy a finom, mégis összetéveszthetetlen struktúra az, amelytől olyan élettel telivé válik a redőzött bőr által kialakuló plasztikus, szoborszerű alkotás. Olyan, mintha a megvonagló női test a közvetlenül a természet energiájából táplálkozna.

A különleges eljárással készült bőr még elevenebbé teszi a női alakot
Fotó: Madarász Magdolna / LAKASKULTURA.HU

Valamiféle idealista realizmus ez, amelyben a tökéletes test tökéletes harmóniát képez az őt alkotó és körülvevő anyaggal. A női test, ebben a szinte valós méretben, falból kidomborodó idomaival már-már dekadens hatást kelt, mégis megidézi a klasszikus szobrászat szellemiségét is. Olyan sok kifejezés jellemzi, amit szeretek: művészi, organikus, természetes és dekadens. Már csak azt a bizonyos megfelelő falat kell megtalálni hozzá.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Egy tárgy, egy történet: vázák a Meiji periódusból

A Távol-Kelet művészete számomra, számunkra maga az egzotikum, egy másik világ, egy másik kultúra, egy másik látásmód megismerésének lehetősége. A 19. század második felétől azonban összefonódni látszik a Távol-Kelet és Európa művészete.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.