A 20. század elején Berlinben élő és alkotó magyar művészek műveiből látható kiállítás a német fővárosban

A Berlinische Galerie-ben tekinthetők meg Nemes Lampérth József, Moholy Nagy László, és Scheiber Hugó művei is.

null

A rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized legnagyobb szabású magyar vonatkozású németországi képzőművészeti kiállítását nyitották meg Berlinben, Magyar Modern – Ungarische Kunst in Berlin 1910-1933 (Magyar művészet Berlinben 1910–1933) címmel – olvasható az Lakáskultúra cikkében

A tárlat a Berlinische Galerie-ben, a német főváros egyik legrangosabb modern művészeti kiállítóhelyén kapott helyet.

 

Magyar művészek meghatározó jelenléte

A magyar képzőművészet jellegzetes és meghatározó korszaka volt a XX. század eleje. Az impulzusokkal teli időszakban számos tehetséges magyar művész próbált külföldön tapasztalatot szerezni, érvényesülni. 

Erre az időszakra tehető a többnyire Párizsban alkotó “Vadak” csoport erős művészeti jelenléte. Az első világháború utáni években azonban Berlin átvette Párizs szerepét, s lett az európai modernség fővárosa. 

Nagyon sok magyar alkotónak biztosított védelmet és szabadságot Berlin. A korabeli közegben szinte lubickoltak művészeink, fantasztikus alkotások születtek. 

A magyarok berlini hatását mutatja, hogy az 1921–1930-as időszakban egyedül Berlinische Galerie-ban 24 egyéni kiállítást rendeztek magyar alkotók munkáiból. A fotográfiától az építészeten át a festészetig egy sor területen alkotó magyar művész életében volt nagyon intenzív szakasz Berlin. A kivételes állapotnak a nácik hatalomra jutása vetett véget.

 

A modern korabeli krémjéhez tartoztunk

A mostani kiállítás először mutatja be átfogó módon az 1910 és 1933 közötti időszakban hosszabb-rövidebb ideig Berlinben élő magyar művészeket és az annak idején ott készült vagy ott kiállított műveiket.

A kiállítás a berlini Secessionban 1910-ben megrendezett nagy magyar modern kiállítás anyagával indul, majd az első világháború utáni időszakban a különböző csoportokhoz és stílusirányzatokhoz tartozó művészek berlini periódusából láthat műveket a közönség. 

Az MA folyóirat körének avantgárd művészetét Kassák Lajos mellett például Moholy-Nagy László és Bortnyik Sándor képviselik.

A berlini Der Sturm galériájában annak idején kiállító magyar modern művészek közül többek között Kádár Béla, Scheiber Hugó és Bernáth Aurél alkotásai láthatók majd. Más berlini galériákban és kiállításokon mutatták be műveiket Nemes Lampérth József, Tihanyi Lajos és Ferenczy Noémi.

A kiállításban nemcsak képzőművészek, hanem építészek, fotográfusok, sőt filmesek is helyet kapnak: Breuer Marcell, Besnyő Éva és Bándy Miklós műveit olyan dokumentumok egészítik ki, amelyek a magyar művészeknek a berlini művészetben játszott meghatározó szerepét illusztrálják.

 

Figyelem a neo- és klasszikus avantgardeon is

A kiállításon 201 alkotás – festmény, szobor, grafika, fotó, építészeti terv, film – látható, emellett számos folyóirat és könyv is bemutatásra kerül.  A kiállított művek Magyarországról, Németországból, Ausztriából, Hollandiából, Franciaországból és Angliából, félszáz kölcsönzőtől érkeznek, múzeumoktól és magángyűjtőktől vegyesen.

A bemutatott műtárgyak mintegy fele származik magyar múzeumokból, galériákból és magángyűjtőktől; ennek fele, azaz 53 alkotás pedig a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. 

Továbbá számos alkotás a pécsi Janus Pannonius Múzeumból, valamint a budapesti Ernst Galéria közvetítésével érkezett.

A „Magyar Modern”-nel párhuzamosan a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) két önálló tárlattal jelentkezik. 

Az intézet kiállítótermében november 10-én nyíló „Magyar Neo-Avantgarde” az 1960-as és 1970-es évek magyar neoavantgárd művészetén keresztül mutatja be a klasszikus avantgárd művészet hazai hatásait és sokrétű továbbélését. 

A kortárs művészetre irányítja a figyelmet „Az avantgárd öröksége Magyarországon” című kiállítás, mely a Kunstwerkberlin Galériában látható.

A kiállításon bemutatott alkotások mind vagy Berlinben készültek, vagy szerepeltek tárlaton a német fővárosban 1910 és 1933 között.

 

A teljes cikk Magyar modern Berlinben: Egy elképesztő korszak legjelentősebb alkotásaiból nyílt kiállítás címen olvasható a Lakáskultúra oldalán.
Borítókép: A magyar modern klasszikusa Scheiber Hugó ( 18873-1950 ): Villamoson című műve, mely 1926-ban készült Berlinben (Fotó: Ernst Galéria)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.