Az elmúlt hetek-hónapok során több panasz érkezett velük kapcsolatban a ZAOL szerkesztőségéhez. Legutóbb arról kaptak értesítést, hogy a Kerka egyik mellékágát jelentő, mintegy 20 kilométer hosszú Cupi-patak környékét is ellepték - olvasható a Zala megyei hírportál, a ZAOL cikkében.
A portál olvasói nemcsak arra hívták fel a figyelmet, hogy a nagy testű, akár 20 kilogramm tömeget is elérő rágcsálók folyamatosan döntik ki a vízfolyás menti erdő fáit, de egy olyan, hódok által épített gátat is találtak, amely legalább egy méterrel emelte meg a vízszintet.
A hódok által épített gátaknak sokszor az a következménye, hogy a tavaszi hóolvadás idején vagy nagyobb esőzésekkor megduzzad a patakok vize, és elönti a környező mezőgazdasági művelés alatt álló területeket
– mondta a portál egyik olvasója.
– Az utóbbi néhány év során a mi családi vállalkozásunk többször is szembesült ezzel a problémával. Az aránytalan csapadékeloszlás miatt amúgy is gyakran előfordul, hogy víz alá kerül egy-egy terület, ezt a hódgátak megléte még tovább fokozza.
Az eurázsiai hód a kontinens legnagyobb méretű rágcsálója, amely a mértéktelen vadászata és az élőhelyeinek folyamatos visszaszorulása miatt a XIX. század közepére teljesen kipusztult Magyarország területéről. Visszatelepítésére 1996-ban indítottak átfogó programot, ám ez csak a Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó gemenci ártéri erdőket, a Dráva magyarországi szakaszait, az Alföld egyes vidékeit, valamint az egykor kiterjed lápvidékként ismert Hanság területét érintette.
A Zalában fellelhető hódokról úgy tartják, azok spontán települtek vissza, vélhetően a Horvátországba kihelyezett rágcsálók vagy azok utódai kerestek maguknak új élőhelyet.
A szlovén–magyar határ menti térségben nemcsak a Cupi-patakban bukkantak fel, de többek közt a Murában, a Kerkában, a Lendva-patakban, a muraszemenyei és belsősárdi kavicsbányatavaknál is láttak már belőlük. A Cupi-patak gátja miatt a területileg illetékes Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál arról érdeklődtek, hogy a hozzájuk tartozó folyókon, patakokon milyen gyakori a hódok jelenléte, illetve milyen lehetőségei vannak az igazgatóságnak a gátak megszüntetésére, tekintettel arra, hogy a hódok védett állatok, így élőhelyük megrongálását is tiltja a természetvédelmi törvény.
– Működési területünkön a hódok tevékenységével kapcsolatos első bejelentések 2016-ban érkeztek – válaszolta a portál megkeresésére Kárpátfalvi Annamária. – Az igazgatóság azóta lehetőségeihez mérten elkezdte rögzíteni a védett állat tevékenységeinek helyeit, bár ez nem tartozik feladataink közé. Pontos helymeghatározással regisztrált vízfolyást akadályozó hódgátak száma az elmúlt időszakban közel megtízszereződött.
A valós szám mintegy másfélszerese lehet a felderítettnek, mivel a rendkívül sűrű vízhálózat és a dombvidéki vízgyűjtő jelleg miatt a felderítés nagyon nehézkes. Zala megyében közel harminc településen derítettek fel hódgátakat. A hód jelenléte eddig jellemzően külterületen jelentett problémát, ez főleg a vízfolyások vagy árkok elgátolásából keletkező helyi elöntések formájában jelent meg a mezőgazdasági területeken, akadályozva azok művelését. Az elmúlt években, 2018-tól kezdődően már belterületen is megfigyelhető a hód tevékenysége. Itt már közvetlenül ingatlanokat és infrastruktúrát is veszélyeztet az állat élőhely-átalakító tevékenysége.
Kárpátfalvi Annamária hozzátette: a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság minden hódgátat egyedileg köteles megvizsgálni abból a szempontból, hogy az jelenthet-e árvízi kockázatot a lakóterületre nézve. Amennyiben igen, úgy hatósági engedélyt kérnek a hódgát eltávolítására és a hódállomány gyérítésére. A Cupi- patakon található gát ismert a munkatársaik előtt, arról a zalaegerszegi szakaszmérnökség szakemberei helyszíni bejárás során megállapították, hogy a településre nézve árvízi kockázatot nem jelent, így elbontását sem tervezik.
A Cupi-patak 4+840 kilométerszelvényében, a Zalabaksa-Cup–Csesztreg összekötő út hídja fölött 20 méterre található gát azért nem veszélyes, mert a rétegvonalas térkép alapján a patak partja, illetve Zalabaksa-Cup lakóházainak terepszintje közötti magasságkülönbség több mint hét méter
– magyarázta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársa.
Hódokkal kapcsolatos problémát jelzett a ZAOL-nak Völgyi Zoltán is, akinek több külterületi ingatlanja van a szlovén–magyar határ menti térségben. Ezek között gyümölcsös éppúgy akad, mint tó- vagy patakparti pihenőhely. Elmondása szerint a hódok mindent megrágnak, ami az útjukba kerül.
– Egy csukló vastagságú fát akár két harapással is képesek kidönteni, de egy ötven centiméter átmérőjű, harmincéves tölgyfa sem okoz nekik gondot, annak is nekimennek – mutatja. – Az a legnagyobb probléma, hogy a hódnak Magyarországon nincs természetes ellensége, ezért nagyon gyorsan szaporodik. Miután védett állat, így a védekezés lehetőségei is korlátozottak. Még az élőhelyének megrongálása is védett állat elleni fellépésnek minősül, tehát a hódvárak lerombolását is tiltja a természetvédelmi törvény.
A panaszos azt mondja, minden lehetséges fórumot végigjárt annak érdekében, hogy érdemi választ kapjon arra, mire van lehetősége, s mire nincs. A legtöbb helyen azt tanácsolták neki, kerítse be birtokát, illetve drótháló segítségével egyenként védje meg a fákat. Völgyi Zoltán szerint előbbi nem igazán vezet eredményre, a hód ugyanis nagyon jól ás, így a drótháló alá járatokat alakít ki magának.
– Ez újabb problémát okoz, a hódcsapát ugyanis felfedezi a vidra, s az is bejár a területre – magyarázza tovább. – A hód kidönti a fákat, a vidra elpusztítja a tóba telepített halakat. A hódok kártételének a közelmúltban egy olyan fiatal gyümölcsösöm is áldozatául esett, amit európai uniós pályázati támogatással alakítottam ki, s aminek a meglétét az elszámolás idején bizonyítanom kellett volna. Több hónapos procedúra végigjárásával tudtam csak bizonyítani, hogy a gyümölcsös nem azért nem található, mert a telepítés nem történt meg, hanem azért, mert a rágcsálók kipusztították. A valós, pénzben is mérhető károkozás mellett tehát rengeteg utánjárást, elvesztegetett időt is köszönhetek ezeknek az állatoknak.
A természetvédelmi törvény szerint egy védett állat által okozott kárt elsősorban annak kell viselnie, akinek birtokán az keletkezett.
A tulajdonosnak a kártétel megelőzésével lehet saját érdekeit érvényesítenie, ez azonban a hódok esetében egyáltalán nem egyszerű feladat.
A hód ugyanis roppant falánk állat, amely főként vízinövényekkel és lágy szárú fajokkal táplálkozik, ám őszi és téli időszakban – amikor más táplálékhoz nehezebben jut – a fás szárú növényekre is rájár.
Megrágja a fák kérgét, télire eleségként faágat raktároz a várába. A fa ugyanakkor nemcsak táplálékként szolgál számára, hanem építőanyagként is használja. A hódvárak bejáratát ezek az állatok ugyanis mindig víz alatt tartják, amit alacsony vízállás, például egy kisebb vízhozamú patak esetén úgy tudnak megoldani, hogy gátakkal felduzzasztják a vizet. Ahogyan azt a Cupi-patakon is tették.
A teljes cikk ide kattintva érhető el.
