Elhivatott környezetvédők kaptak zöld díjat Jászberényben

A kitüntetéseket a környezetvédelmi világnap alkalmából adták át a polgármesteri hivatal dísztermében.

null

Sárközy Csabáné Béres Krisztina önkéntes, valamint a Jászberényi Állat- és Növénykert kapta idén a környezetvédelmi díjat Jászberényben. Az önkormányzat által 2019-ben életre hívott kitüntetést a környezetvédelmi világnap alkalmából adták át a polgármesteri hivatal dísztermében – olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu cikkében.

 

Három évvel ezelőtt döntött úgy a város képviselő-testülete, hogy elismeri azoknak a tevékenységét, akik kimagasló munkát végeznek a környezetvédelemért, a környezeti kultúra fejlesztéséért és a településkép javításáért.

A környezetvédelmi világnap (június ötödike) alkalmából évente két díjat adományoznak: az egyiket helyi közösség, míg a másikat egyén kapja.

 

E jeles nap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet védelmének és egészségének fontosságára, a környezetszennyezés káros következményeire. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy a fenntarthatóság érdekében cselekvésre ösztönözzék az egyéneket, közösségeket, vállalatokat és döntéshozókat. A városi kitüntetést Budai Lóránt polgármester adta át június hetedikén a polgármesteri hivatal dísztermében.

 

Ebben az évben Jászberény környezetvédelméért díjban részesült Sárközy Csabáné Béres Krisztina önkéntes, aki aktívan részt vesz a város környezetének megóvásában, tevékenysége jelentős hatással van a környezetvédelemre. Megalakította a jászberényi szemétszedők önkéntes csoportját. 

Közösségi oldalán évente több alkalommal szervez szemétgyűjtési akciót, amelynek hatékonysága is visszamérhető, hiszen követni lehet, hogy mennyi hulladékot gyűjtenek össze a résztvevők. 

Tevékenységében kiemelt szerepet kap a Neszűr, ahol különböző szemléletformáló programokat szervez a lakosoknak. Mindezek mellett fontos számára a Zagyva környezetének tisztán tartása is. A tiszta természet programján túl külön figyelmet szentel a hátrányos helyzetű, bajba jutott emberek megsegítésére és az állatok mentésére is. Jó ügyek érdekében összefogja a közösségek tagjait, és együttműködik több civil szervezettel is. A Városvédő és Szépítő Egyesület aktív tagja, valamint a „Helyet!” Alapítvány jótékonysági nagykövete. Az általa vezetett csoport munkájának eredményeképpen városrészek, külterületek tisztultak meg. Az eseményen megtudhattuk azt is, hogy jövőbeli céljai között szerepel például a kerékpáros közlekedés népszerűsítése Jászberényben.

 

Közösség kategóriában az 1979-ben alapított Jászberényi Állat- és Növénykert kapta a környezetvédelemért díjat, melyet Sárközi Tamás a gyűjtemény vezetője és helyettese, Kovács Ágnes vett át. Az intézmény környezeti nevelés és szemléletformálás területén végzett több évtizedes tevékenységét országosan is elismerik. 

Elsődleges célja az élő állatok bemutatására épülő környezeti és fenntarthatóságra nevelés, valamint a természeti értékek megőrzése. 

A nemzetközi viszonylatban veszélyeztetett és segítségre szoruló állatfajok védelme mellett az állatkert rendkívül fontosnak tartja a hazai vadon élő állat- és növényvilág megóvását is. Ennek érdekében részt vesznek élőhelyvédelmi tevékenységekben, természetvédelmi kutatásokban.

 

Fontos feladatnak tartják a környezeti nevelést

A méltatásban elhangzott, a Jászberényi Állat- és Növénykertben kiemelten kezelik az Európai Akváriumok és Állatkertek Szövetségéhez való csatlakozást. Zoopedagógiai foglalkozásaikon meghatározó a környezet- és természetvédelmi oktatás. Az állatkert látogatóinak száma évről évre emelkedik, 2019-ben közel nyolcvanhétezer vendéget fogadott. Szemléletformáló programjaikkal felhívják a figyelmet a környezetet befolyásoló helyi és globális folyamatokra, valamint az egyén lehetőségeire a környezet- és természetvédelem terén. Bemutatják hazánk és más tájak növény- és állatvilágát. Az állatkert, mint szervezet, és az ott dolgozók, mint kollektíva, évtizedek óta a napi munkavégzés során környezettudatosságra és a természet szeretetére való nevelést tekintik elsődlegesnek.

 

Borítókép: Kovács Ágnes gyűjteményvezető-helyettes (balra), Sárközi Tamás, az állatkert igazgatója és Sárközy Csabáné Béres Krisztina önkéntes kapta idén a környezetvédelmi díjat Jászberényben. (Fotó: Szoljon.hu/Pesti József)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.