Szerves része volt a rajziskola Szolnok művészeti életének

A tizenkilencedik század első felében megnyílt rajziskolából nívós hazai művészek kerültek ki.

null

– A rajziskola egyelőre egy kutatás alatt álló terület. Ennek kapcsán tisztába kell tenni olyan dolgokat is, amelyek a szolnoki művészeti élet elindulásának homályos pontjaival kapcsolatosak – vezette be a Szoljon.hu stábját a hajdani, ma már alig ismert intézmény történetébe Csiszár Róbert művészeti író 

A szakember szerint szinte valamennyi írás August von Pettenkofen osztrák festőművész jelentőségét hangsúlyozza a megyeszékhely korai művészetében, holott már az 1836-ban életre hívott rajziskola is kiemelt szerepet töltött be ezen a területen. 

– Az iskolát egy Zsohár Rajmund nevű szerzetes alapította, aki festőket képzett itt. Az első nagy név, aki kikerült innen Ujházy Ferenc volt. Ő Európában számos helyen állíthatta ki alkotásait. Habár nem a szolnoki tájat festette meg, de pályájának kezdetei ehhez az intézményhez fűzték – folytatta Csiszár Róbert.

Mint a Szoljon.hu megtudta, a Szolnokon szolgáló tehetséges katonai lelkész, Zsohár Rajmund rendkívül sokat tett a hazai rajzoktatás beindításáért, ren­de­zéséért. Tevékenységével fontos részt vállalt a szolnoki művészeti élet kibontakozásából is.

– Úgy gondolom, nem az a kérdés, hogy van-e közvetlen folytonosság Zsohár Rajmund munkássága és a Szolnoki Művésztelep között. Még tart az információk rendszerezése és a szerzetes leveleinek értelmezése, fordítása. Tény azonban, hogy Szolnokon már a művésztelep előtt egy rangos iskola működött – összegzett a szakértő.

A teljes cikk ITT olvasható tovább.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Forrás: MW archívum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.