Különös poszt járta be nemrég az egyik közösségi oldalt. A dolog lényege, hogy az egyik székesfehérvári áruházban őslények néznek szembe azokkal, akik – meglehetősen bölcs módon – a lábuk elé néznek jártukban-keltükben. Utánajártunk, hogyan is lehetséges ez – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu.
Az előrenéző, szifótölcséres fejlábú egy már kihalt tengeri állat, a ma is látható tintahalak közeli rokona. Váza első ránézésre a csigákéhoz hasonlít, de a legtöbb csigával ellentétben nem három dimenziósan, vertikális tengely körül, hanem síkban csavarodott, dorzális irányban. Ezen állatok először a késő szilur vagy a kora devon időszakban jelentek meg, mintegy 400 millió évvel ezelőtt és a kréta kor végén, vagyis 65 millió éve haltak ki, éppen akkor, amikor a dinoszauruszok is búcsúztak a földi lét kihívásaitól.
Hogy hogyan kerül olyan burkolóanyag egy 1978-ban átadott épületbe, melyben egy ammonitesz megkövesedett maradványa mond mesét millió évek százairól, arra a Tardos-Stein Kőbánya Kft. vezetője adott választ. Szileszki Lajosnak már déd-, sőt ükapja is bizonyíthatóan kőbányász volt, így nemcsak elsajátította az ehhez szükséges tudást, de szinte már genetikailag is erre teremtetett. A szakma fogásait sosem adták ki a Gerecsében dolgozó bányászok, így aztán szinte mindig apáról fiúra szállt a múltban ez a mesterség. Tardoson a leletek szerint a bányász múlt a Krisztus előtti, római időkig mutat, de azt már egészen hiteles feljegyzések bizonyítják, hogy volt kőbányászat az Árpád-korban.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Ha a lábunk elé (alá?) nézünk, kincseket láthatunk (Fotó: Feol/Szanyi-Nagy Judit)
