A mondanivaló kihallatszik a semmitmondásból – Interjú Aczél Petrával

– Mit gondol, trendi manapság a társadalomtudomány?

– Ma tudománynak leginkább a természettudományokat tartják, de azért persze sokakat érdekel ez a világ is. Nem szerencsés kevésbé fontosnak látni az emberi viszonyokkal foglalkozó tudományos vizsgálódásokat, még akkor sem, ha ma ezeket divatos „lágyként„ tituálni.

Aczél Petra
Fotó: photo_eszter_gordon/[email protected]

– Pedig van egy ilyen irány. Azaz természettudományos pontosságot és statisztikai számításokat várnak el a társadalomtudományi vizsgálatoktól is.

– Igen és a hangsúly itt azon van, hogy elvárnak. Pedig a társadalomtudomány más. Megpróbál leírni, megismerni olyan jelenségeket, amelyek változnak és nehezen meghatározható ágenseket vizsgál. Fontos az empíria, ugyanakkor minden a kutatói kíváncsiságon és pontosságon múlik. Az a tudomány hasznos a közösségnek, az újít, ami jó kérdésfeltevésre építve derít ki valamit. Ma éppen a társadalmi problémák okozzák Európának is a legnagyobb feszültséget. Ilyen például a migráció, vagy éppen a generációs különbségek.

Az, aki a társadalomtudományok iránt érdeklődik, más megközelítésben vizsgálja a világot. Ahogy mélyül a sokirányú tudása, úgy lesz egyre szélesebb válaszadási repertoárja, és felelőssége.

A társadalom- és humántudományok területén van lehetőség váltani: valaki alapszakos korában érdeklődhet a politikatudomány iránt, aztán fordulhat innen a vezetésszervezés vagy a médiakutatás felé, akár a doktori szintű képzésen is.

– Nem célszerűbb hamarabb választani?

– Szerintem ma jóval több választásunk van. Kevésbé kell „véglegesen” elhatározni 18 évesen, mik akarunk lenni. A felsőoktatási bolognai rendszer, minden nehézsége ellenére is a váltás lehetőségét kínálja, a képzési szintek és a tudományágak között egyaránt.

Egy kisiskolás gyerek kíváncsiságát érdemes időben felkelteni olyan szakterületek iránt, amelyeknek jelentősége nagy és várhatóan még nagyobb lesz. Mint ahogy az is fontos, hogy már fiatalkorban szemponttá tegyük, hogy a közösségünk számára is hasznosak, jók lehessünk. Hiszen nemcsak magunkért, magunkról döntünk, sem fiatalon, sem idősebb korunkban.

– Azt mondják, a technológiai fejlődéssel felértékelődnek az „emberi„ szakmák. Egyetért ezzel?

– Amint a technológia egyre hétköznapibb lesz, úgy válik az ember egyre különlegesebbé. Egyelőre azt mutatják a kutatások, hogy az összetett emberi feladatok, mint mondjuk az oktatás nem robotizálható, vagy csak kis részben. Hetedik érzéke, intuíciója, moralitása egyelőre nincs a mesterséges intelligenciának, bár gyorsan tanul...

– Miről szól a társadalmi jövőképesség konferencia, amelynek Ön vezető kutatója és mit érdemes tudni már most erről a 2017-ben alapított kutatási területről?

– Ez egy új kutatási terület, amelynek eredményei benchmarkerré válhatnak. Új maga a „társadalmi jövőképesség” fogalma is. Az ezzel foglalkozó Social Futuring Center 2017-ben alakult meg a Corvinuson, és az előkészítő kutatások után 2018-ban fogtunk hozzá, hogy nemzetközi együttműködésben létrehozzuk a Social Futuring Indexet, a társadalmi jövőképesség mérőszámát.

Ezzel az indexpiacon ma elérhető jelző és mérőszámok közé egy olyat szeretnénk bevezetni, amely az versenyképesség, a reziliencia, a jövőorientáltság, a fenntarthatóság feltételeit egyben vizsgálja, és az „élni érdemes élet„ fogalmához rendeli. Kompozit indexen dolgozunk, amelynek kialakításában kínai és amerikai kutatóintézetek a partnereink. Mi sem mutatja jobban, hogy valami fontos és időszerű koncepcióról van szó, minthogy a társadalmi jövőképesség iránt óriási a hazai és nemzetközi érdeklődés. Ezt jelzik neves előadóink is: György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója és Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.

– Milyen hatást várnak ettől, mire keresik a válaszokat és hol hasznosíthatók majd a feltárt információk?

– ConNext 2050-nek neveztük el azt a projektet, amelynek keretében a Társadalmi Jövőképesség Központ az indexet létrehozza. Már a név is mutatja, hogy a hosszú távra tervezünk. Eddig húsz műhelytanulmányt jelentettünk meg, magyarul és angolul, ezek a honlapunkon is szabadon hozzáférhetők. 2018. márciusában megtartottuk első nagy nemzetközi konferenciánkat George Friedman, Huang Ping és Barabási Albert-László részvételével, akik szakmai partnereink az index előkészítésében.

Az index nemcsak arra jó, hogy az országokat eszerint rangsoroljuk például, de hasznos lehet a gazdasági döntés-előkészítés, fejlesztési folyamatok, stratégiák kidolgozásában, és – reményeink szerint – további tudományos kutatások, oktatási programok megalapozásához is.

– Az Ön neve korábban az érveléssel, a kommunikációval, retorikával fonódott leginkább össze. Hogyan lett Önből intézetigazgató?

– Elhittem, hogy képes vagyok rá. Ez nem is olyan könnyű, mi nők ismerjük ezt a vívódást. Nem a pozícióra vágytam. Az üres, amíg nem töltjük meg tartalommal és jövőképpel, és leginkább úgyis felelősséget jelent. Ha az ember szolgálatként értelmezi a feladatát, és van elképzelése, akkor érdemes vállalkoznia. Én ezt tettem egy fantasztikusan jó kollegiális környezetben, amelytől azóta is csak támogatást kapok.

Az ember a lehetőségeit nem tervezi, de felismeri, és folyton tanul. Ha pedig már küzd egy ideje, akkor vissza is fog tudni adni valamit a közösségének. Vezetőként pláne ez a dolga.

– Mi a legkedvesebb kutatási témája, melyik terület igazán fontos Önnek?

– Az én szívem és eszem közepén ma is az eredeti doktori témám, a retorika áll. Ez a végtelenül gazdag, sokrétű és sokat kritizált fakultás, ami mindig új meglepetéseket és kihívást tartogat. A rendszerváltás után én voltam az első, aki ebből doktorált, és még sokáig az utolsó is. Tagadhatatlan, hogy ez ma is sokak által lebecsült terület – de egy 2500 éves tudományág már nem kapkod, hogy megvédje magát. Elég sok mindent túlélt már ahhoz, hogy mindenre ugorjon. Szerintem igen nagy jelentősége van annak, ahogy kommunikálunk – hiszen az emberi létezés kommunikatív. Ez nem csak a felszín, a „csomagolás”.

A beszéd nem csupán leképezi, hanem meg is alkotja a valóságot, világokat rombol vagy teremt.

Tévedés azt hinni, hogy a retorika a hatásos beszéd sémáit kínálja. Jóval többről van szó. Ahogy Ciceró is mondta, a közélet egyetemes tudományáról. Ráadásul azt is érzékeljük, hogy az információbőség korában egyre kevesebb a valódi, az eredeti gondolat, ezért a mondanivaló kihallatszik a semmitmondásból.

– Könyve is jelent meg a témában, amelyben az érvelésről és a meggyőzésről gyakorlatiasan ír.

– Azért született, mert úgy éreztem, rosszul közelítjük meg a retorikát az oktatásban és a gyakorlatban is. Az eredményt vizsgáljuk, tehát az érvelő szöveget. Az eseti sikert. Pedig ez egy magatartás, ha úgy tetszik, életforma.

Az érvelés fontos, a meggyőzés felelősség.

Nem szabad azt hinni, hogy a jó önmagáért beszél. És muszáj értenünk a körülöttünk lévő szimbolikus valóságot, hogy formálói és gazdái lehessünk. Mint ahogy arra is szükség van – és ebben látom ma a legtöbb problémát – hogy legyen mit mondanunk. Állítani valamit, ami fontos, és jótállni érte, az valóban nem kis feladat. De csak azt érdemes megcsinálni, ami nehéz.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.