Augusztusban az élelmiszer-infláció 19,5 százalék lett, szemben az előző havi 23,1 százalékkal. A csökkenés után az éves összehasonlítású adat végre elkezdett közelíteni az átlagos árindexhez, ami kifejezetten jó hír. Ugyanakkor ha kicsit megkapargatjuk az adatok hátterét, kiderül: van némi üröm az örömben. A havi összehasonlításban júliusról augusztusra 0,3 százalékkal nőttek az árak, ami megtörte a május–júliusi trendet, amikor rendre csökkent az élelmiszer ár – egyik hónapról a másikra. Összességében pedig egész évben csökkenés mutatkozott, de sajnos nem 12 havi lebontásban, hanem csak decemberhez képest.
Ez azért probléma, mert decemberben volt a csúcson az élelmiszer-infláció, ekkorra csúcsosodott ki a boltok áremelési üteme, lekövetve az ipari termelői árak (beszállítói árak) növekedését.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatsora szerint 2022 novemberében – ez tükröződött a decemberi kiskereskedelmi árakban is – az ipari termelői árak 54 százalékot ugrottak, és még decemberben is 52 százalékos volt az átadási ár növekedése. Ebben az időszakban, vagyis 2022 október és 2023 márciusa között az élelmiszer-kereskedők rendre 40 százalék feletti árnövekedési ütemet mutattak az előző év azonos időszakához képest. Itt valóban tetten érhető volt az ársimító hatásuk, de összességében végül az átadási árak beépültek a termékek kiskereskedelmi árába.
Ugyanennek a hatásnak visszafelé is igaznak kellene lennie, de egyelőre ennek nincs jele. Pedig az élelmiszer-eladások hatvan százalékában érdekelt multi kereskedők a minap PR-cikkben védték meg árharcos szerepüket. „Hogy az árharcos multik meddig tudnak elmenni az alacsony árak versenyében, az nagymértékben függ a piaci körülményektől és szabályozásoktól. A kereskedelemben a legnagyobb költségtételt a forgalmazott termékek beszerzési ára jelenti, amely a 2022 év végi – 2023 év eleji időszakban jelentősen megnövekedett. Egyes számítások szerint így akár 50 százalékot is meghaladó mértékben játszhatott szerepet az élelmiszerek és a mindennapi árucikkek drágulásában. Ezt tetézte az energia és az üzemanyag árának emelkedése is, amely a működési és szállítási költségeket, ezáltal pedig a fogyasztói árakat fokozta. A forint gyengülése és az árstop okozta hirtelen megnövekedett mesterséges kereslet szintén mind hozzájárultak a tartós áremelkedéshez” – áll a cikk egyik bekezdésében.
A KSH ital és dohányáru nélkül számolt ipari termelői árindexe május óta a kiskereskedelmi élelmiszer-árindex értéke alatt van. A legfrissebb júliusi adat 11,2 százalékos növekedést mutat, ehhez képest augusztusban a kiskereskedelmi infláció 19,5 százalék volt. (A miheztartás végett: a termelői árak májusban 23,1, júniusban 17,8 százalékkal nőttek, míg a kiskereskedelmi élelmiszerár-növekedés ebben a két hónapban sorrendben 33,5 és 29,3 százalék voltak.) Júliusban az élelmiszer-infláció a már említett 23,1 százalékon állt, szemben a 11,1 százalékos (ugyancsak említett) átadási árakkal szemben. Vagyis lenne hova simítani az árakat.
Az inflációs hatásnak azonban van egy húsba vágó következménye, méghozzá az, hogy az árak növekedéséhez idővel a bérek is felzárkóznak, ami közgazdaságilag azt jelenti, hogy ha egy terméket egyszer sikerült drágán eladni, annak nemigen lesz az ára sokkal alacsonyabb. Tartós dezinflációs környezet és markáns árutöbblet kell ahhoz, hogy valóban tartósan csökkenjenek az árak.
Sajnos egy ilyen kialakuló dezinflációs környezetet tört meg az augusztus azzal, hogy az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőttek az árak. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője erről az effektusról a következőket írta: „Legutóbb idén áprilisban volt ilyen magas a havi átárazás mértéke. Továbbá azt is fontos megjegyezni, hogy augusztusban jellemzően – a historikus átlag alapján – a havi átárazás enyhe negatív értéket szokott mutatni. Ezek fényében tehát még erősebbnek számít a 2023. augusztusi havi árdinamika. Vagyis nagyon nem úgy tűnik, hogy az élelmiszer-kereskedők ádáz harcot vívnának az árakkal.”
Ugyanakkor ténykérdés, hogy a kiskereskedelmet ma egyaránt érinti a szigorú szabályozási környezet, a magas adó és a fogyasztáscsökkenés. A másik oldalon pedig a megszerezhető forgalomból származó profit. Hogy ez milyen spekulatív lépésekre ösztönzi a piaci szereplőket, azt a Gazdasági Versenyhivatal feladata lesz kideríteni, ám az ebben való tisztánlátás ugyanakkor nem segíti a piacot a valódi kiskereskedelmi szolgáltatáshoz, vagyis a választék bővítéséhez való visszakanyarodásban. Ugyancsak tény, hogy az elmúlt 12 hónapban a diszkontok piacot szereztek a hiper- és a szupermarketekkel szemben, amelyre a nem diszkontok válaszul a kiadáscsökkentésben – első körben a választék szűkítésben – látták a megoldást. Mindenki diszkontosodott és lemondott az impulzusvásárlásból származó extra bevételekről és csak azt akarja eladni, amit gyorsan el is lehet. Azt pedig már a Pénzügyminisztériumnak és a Gazdaságfejlesztési Minisztériumnak kell majd kiszámolnia, hogy ez a folyamat milyen hatással lehet a GDP alakulására, és a folyamat mekkora áfabevétel-kiesést okoz a költségvetésben – már ha ez számolható.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)