Csökken az amerikai és európai tavak vizének oxigénszintje
A kutatók szerint a fogyatkozó oxigénszint fokozott halpusztulást, algavirágzást és metánkibocsátást eredményezhet.
A kutatók szerint a fogyatkozó oxigénszint fokozott halpusztulást, algavirágzást és metánkibocsátást eredményezhet.
Ennek a pitiáner és bosszúálló fordított diszkriminációnak egyszer s mindenkorra véget kell vetni.
Ötvenöt éve, 1966. május 26-án hunyt el Tamási Áron a székelység írója. Pedig az emberiségé is lehetne.
Miután nem fogadta átütő taps humorosnak szánt megnyilvánulását, az amerikai elnök kritikával illette a parti őrség végzős kadétjait.
Helyette bennszülöttek napját fognak tartani, megmutatva, hogy kik voltak az amerikai kontinens első lakói.
Turistahajókon helyeznének el újabb több ezer bevándorlót Olaszországban; Brüsszel magyarázatot vár a sikkasztással vádolt Spanyolországtól. Támogatói weboldal működik az amerikai pedofiloknak; Salvinit azért fenyegetik, mert szolidaritását fejezte ki Izr
Öt német és huszonnégy skandináv egyetemmel működik együtt a kínai Fudan Egyetem, melynek Amerikában és szerte a világon vannak kihelyezett tagozatai.
Az egészségügyi minisztérium mostantól védelmet nyújt a szexuális irányultságon alapuló – az egészségügyben eddig jogszerűnek számító – megkülönböztetés ellen.
A Texas állambeli Lubbock az eddigi legnagyobb olyan város az Egyesült Államokban, amely betiltotta az abortuszt.
A tőzsdék legnagyobb nyertesei a technológiai és e-kereskedelmi óriáscégek vezetői lettek, mégpedig a koronavírus-járvány csúcsán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Győrfi Pál elmondta, a hétvégén minden rendben zajlott.
A Premier League-érában a legrosszabb rajtját produkálja a patinás angol klub.
Egy ember megsebesült.
A tárcavezető az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendezett megemlékezésen elmondta, az 1849-ben kivégzett honvédtisztek egy szent ügyért adták az életüket.
Az idei díjazottak új világot teremtettek munkásságukkal.
Felhőtlen hangulat uralkodott Szilvásváradon.
Megváltozott a Közel-Kelet stratégiai egyensúlya.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.