Campusszal ijesztgetnek
Lyukra futott a Momentum uniós képviselője, Cseh Katalin, amikor a kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos aggodalmaival egyenesen Brüsszelhez fordult.
Lyukra futott a Momentum uniós képviselője, Cseh Katalin, amikor a kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos aggodalmaival egyenesen Brüsszelhez fordult.
Zur Zeit hat der Fidesz den größten Handlungsspielraum und eine Unabhängigkeit, die mit Freiheit gleichbedeutend ist.
Magyarország 2010 és 2020 között komoly eredményeket tud felmutatni, és a nemzeti, szuverenista, keresztény, konzervatív tábor szellemi vezetőjévé is vált.
Az ellenzéki képviselők parlamenti ténykedése a mohácsi busók szokásait lekoppintva hangoskodásban, kelepelésben, a publikum riogatásában merül ki.
Ami életmentő volt Európának a XX. században, az a jövőben is nélkülözhetetlen lesz.
Ha a német–orosz üzlet megvalósul, az az EU Szputnyik-pillanata lesz. A nyílt beismerés, hogy nem ment az európai oltási kampány az oroszok nélkül.
A Fidesz célja, hogy Európa friss, tettrekész, erőt sugárzó és valóban jobboldali pártjai megerősítsék a nemzetállamokat.
A nyugati demokrácia beteg. Az Európai Unió beteg. Már nem haladó, hanem halódó.
Az államtitkár szerint ott kellene segítséget nyújtani a gazdag Európának, ahonnan elindulnak a migránsok, de jelen pillanatban Brüsszel bürokratái erre nem képesek.
Věra Jourová, az Európai Bizottság tagja „húsvétkor is kedvenc hobbijának hódolt, egy német lapnak adott interjúban rágalmazta a magyar demokráciát”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A műtétekhez használt sóoldatból és gyógyszerekből is szűkös az ellátás egyes német tartományokban.
Az Apple alkalmazásboltjának zavara miatt duplán számoltak volna el tranzakciókat.
A kórházban magukra hagyott babák számára az első hónapok kritikus időszakot jelentenek.
Az angol másodosztályban hétről hétre bizonyító Szűcs Kornél a brit labdarúgás egyik legnagyobb csillagától kapja az utasításokat a Plymouth Argyle csapatánál.
Volt egy kis havária.
Gyerekek is megsérültek az oroszok legújabb csapásában.
Az idén 85. életévét betöltő Coppolát nem a kora fogja megakadályozni a rendezésben, hanem hogy legújabb filmje elképesztő érdektelenségbe ütközött a mozikban.
Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből.
A középpályás háromszor nyert BEK-et, valamint 1974-ben és 1978-ban is világbajnoki döntőben szerepelt, mindkétszer ezüstérmet akasztottak a nyakába.
A politikus várhatóan a következő ülésen teszi le az esküjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.