A láncok mellett erősödnek a kisebb boltok is
A februártól tovább stabilizálódó jövedelmek élénkítőereje nem hagy sok üresjáratot a bolti üzemelésben.
A februártól tovább stabilizálódó jövedelmek élénkítőereje nem hagy sok üresjáratot a bolti üzemelésben.
Varga Mihály előbb megcáfolta Surányi György korábbi jegybankelnököt, majd részletesen bemutatta a gazdaság állapotát és beszélt a jövőről is.
Tállai András: Gyurcsányék semmit nem értenek a gazdaság és a szociális ellátórendszer működéséből.
Néhány intézkedéssel 1500 milliárd forintot hagy a kabinet a gazdaságban. A pénzügyminiszter helyettese bemutatta, kik és összesen mennyit kapnak a summából.
Óriási eredményeket ért el az állam 2010 óta a feketegazdaság elleni küzdelemben. Hazánk ezen a téren is az unió élmezőnyébe került.
A korábban elfogadott intézkedésekkel együtt összesen 1500 milliárd forint értékben hajthat végre adócsökkentést a kormány.
A jogszabály 2022-ben több mint 750 milliárd forintot hagyhat az adózóknál. Könnyebbséget hozhat a vállalkozásoknak és a lakosságnak, érintett a babakötvény is.
Varga Mihály: A támogató, ösztönző, cselekvő gazdaságpolitikának meglátszanak az eredményei a számokban.
A miniszterelnök többek között közölte, hogy január 1-től csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, megszűnik a szakképzési hozzájárulás.
Varga Mihály: Az adócsökkentések teljes összege idén és jövőre eléri a 2000 milliárd forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben – fogalmazott a miniszterelnök.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.