A gazdaság máris kitermelte a teljes összegű 13. havi nyugdíj fedezetét?
Az adócsökkentés ellenére is emelkedett az adóbevétel, nem is kicsit.
Az adócsökkentés ellenére is emelkedett az adóbevétel, nem is kicsit.
Kinek kell kitöltenie a Visszadó-nyilatkozatot? Fontos kérdésekre válaszolt a Mediaworks Hírcentrumának a pénzügyminiszter helyettese.
A kormány a járvány ellenére is kitartott az adócsökkentés politikája mellett, amely 2010 óta bizonyított.
A közterhek csökkentésének összege idén és jövőre elérheti az 1500 milliárd forintot.
„Idén és jövőre az adócsökkentések összege elérheti az 1500 milliárd forintot” – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára kitett posztjában.
Magyarország egy morzsányit sem enged pénzügyi szuverenitásából, s mivel a Biden-adó súlyos károkat okozna, ezért elutasítja azt – mondta a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva a pénzügyminiszter helyettese.
A baloldal emelné a személyi jövedelemadót, holott éppen az ellenkezőjére lenne szükség. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint egyenesen nulla is lehetne a mérték. Interjú.
Boros Imre közgazdász szerint a választás tétje, hogy továbbmegyünk a gyarapodás útján vagy ismét feladjuk magunkat.
Nem sok jót ígér, hogy Gyurcsány Ferenc igen lekicsinylően vélekedett a tehercsökkentésről.
A kormány több éves minimálbér-emelésről állapodna meg előre a szociális partnerekkel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben – fogalmazott a miniszterelnök.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.