Újabb forradalom van készülőben
Három nővér: a kommunizmus, a nácizmus és a liberalizmus közös vonásai.
Három nővér: a kommunizmus, a nácizmus és a liberalizmus közös vonásai.
Feszültséget gerjesztenek a korlátozások Németországban.
A CDU/CSU-nak sem tetszik a migrációs paktum, amely nagyobb terhet róna az országra.
Éles kritikát kapott a migrációs csomag a bevándorlásellenes német párttól.
Berlin már korábban számolt a problémával, március közepe óta nem fogadnak be bevándorlókat.
Le kell végre folytatni a valódi társadalmi vitákat, miután nagyon szkeptikussá váltak a németek a migrációs kérdésben – erről beszélt Carsten Rentzing.
A BfV döntése azt jelenti, hogy titkosszolgálati eszközökkel, például telefonok lehallgatásával és beépített emberekkel követhetik nyomon az AfD platformjának további tevékenységét.
Németországban nem először merül fel, hogy a 2013-ban alapított, az országos és tartományi szintű politikában is egyre sikeresebb AfD-t az Alkotmányvédelmi Hivatalnak meg kellene figyelnie.
Miközben a türingiai fejlemények továbbra is hullámokat vetnek, a pártok már a vasárnapi hamburgi voksolásra, az idei év egyetlen tartományi választására készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.