Impozáns tornacsarnok épül Kiskőrösön
A sportlétesítmény közel 900 millió forint állami támogatásból készül el.
A sportlétesítmény közel 900 millió forint állami támogatásból készül el.

A december 31-ig beérkező befizetések esetén még erre az évre is jár az állami támogatás.

A jövő év elején indul az államilag támogatott készülékcsere-program.

A magyar vállalkozások versenyképességét növeli az egyeskocsi-fuvarozás fenntartása.

Akár kilenc hónapon át kaphatnak a munkáltatók támogatást a 30 év alatti munkavállalók alkalmazásához.

A mikro- és kisvállalkozásoknál Az állami támogatás mértéke elérheti a képzés költségének hetven százalékát.

Eddig a vendéglátás és idegenforgalom területéről képezték át magukat sokan informatikussá az Újratervezés program keretében, most újabb tízezer jelentkező számára nyílik erre lehetőség.

Az idei 210 milliárd forintról több, mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre – jelentette ki Palkovics László.

Két gigaberuházás képezte vizsgálat tárgyát: a komáromi akkumulátorgyár létesítése és a gödi üzem bővítése. Még nem zárult le minden.

Jelenleg körülbelül kilencvenezer gyermek nem kapja meg az őt megillető tartásdíjat – a jövőben ez is változni fog.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tűzesetekhez, műszaki mentéshez, autóbalesetekhez és szén-monoxid miatt is riasztották a lánglovagokat.

A Fidelitas Angyalszárny fiataljai tettekkel bizonyítják a közösségi felelősségvállalást.

Az óvodabezárásokról sem tett le a baloldali városvezetés.

Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Nem sikerült keresztbe raknia a kocka Ladát a téren, mégis látványos lett a videó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.