Az állam is lehet jó tulajdonos
A világ kétezer legnagyobb multinacionális vállalatának húsz százaléka áll részben vagy egészben valamely állam tulajdonában.
A világ kétezer legnagyobb multinacionális vállalatának húsz százaléka áll részben vagy egészben valamely állam tulajdonában.

Hiába a megugró költségek és a kieső bevételek, ha béremelés híján elvándorol a munkaerő.

Hatalmas befektetésekre készülnek a vállalatok, ezzel indokolták a kivételezést.

A sztrájk előszobájának számító kollektív vitarendezést kezdeményezhetnek az állami cégeknél a szakszervezetek.

Az állami tulajdonú vállalatok rugalmasan és hatékonyan alkalmazkodtak a koronavírus okozta helyzethez.
A garantált bérminimum 63 százalékkal emelkedett 2017 óta, az állami cégeknél 40-50 százalékkal nőttek a bérek.

Folyamatosan frissülő adatbázis segítheti nemsokára az álláskeresők elhelyezkedését.

Magyarország regionális és nemzetközi gazdasági szerepének erősítése nem valósulhatna meg az állami vállalatok együttműködése, közös munkája nélkül – mondta a tárca nélküli miniszter.
Az „Adj egy ötöst!” program hozzájárul ahhoz is, hogy a fiatalok a társadalom elfogadó és felelősen gondolkodó tagjaivá váljanak – emelte ki a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.