Lenin Amerikában
Ma, nemes egyszerűséggel ugyanazt látjuk Amerika utcáin, amit 100 éve lehetett tapasztalni a cári Oroszországban.
Ma, nemes egyszerűséggel ugyanazt látjuk Amerika utcáin, amit 100 éve lehetett tapasztalni a cári Oroszországban.

Leszögezte, hogy a döntések az amerikai kormányzat „folyamatos harca a kommunista elnyomás ellen”.
A korai szavazás már négy államban megkezdődött, a pandémia miatt idén tízmilliók élnek majd ezzel a lehetőséggel.

A Facebook szerint az amerikai politikai akarat befolyásolására irányuló tevékenység csak töredéke volt az oldalak aktivitásának.
A Twitter az amerikai elnökválasztás előtt szigorítani fogja a politikusok és az újságírók fiókjainak biztonságát – jelentette be csütörtökön a közösségi média.
Az amerikai kormányzat az eddigi több tízmilliárd dolláros segítséget további azonnali 13 milliárd dollárral egészíti ki – jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtök este a Wisconsinban tartott választási nagygyűlésén.
A tüzekből származó füst vastagsága „óriási”- mondta az erdőtüzek szakértője.
A Pittsburgh-i Egyetem orvostudományi karának kutatói elkülönítették a legkisebb biológiai molekulát, amely teljesen semlegesíti a Covid-19 betegséget okozó új koronavírust.
Októberre ígért vakcinát a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen a Pfizer amerikai gyógyszergyár vezérigazgatója, Albert Bourla egy hétfői televíziós interjúban.
Az Oracle amerikai szoftverfejlesztő konszern vezette konzorciumot választotta partnernek a TikTok videomegosztó applikáció egyesült államokbeli működtetéséhez a ByteDance kínai vállalatcsoport – közölte egy az ügyet jól ismerő személy, miután a vetélytár



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.